Patyi: az NVB nem rendőrség, nem bíróság

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) nem rendőrség, nem bíróság - jelentette ki a testület elnöke csütörtök reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Patyi András kiemelte: a szándékosság, gondatlanság különböző szintjét és mértékét csak rendkívüli óvatossággal vizsgálhatják, ezzel együtt úgy véli a Nemzeti Választási Irodánál (NVI) múlt kedden történt "rendkívül szokatlan helyzetre" nagy megértéssel, de egy szigorú jogi választ próbált adni a testület.

A bizottság hét választott és a parlamenti pártok öt delegált tagjából mindenki jogász, mindenki jogi érveket hoz fel - tette hozzá.
Múlt kedden délelőtt tömegjelenet volt az NVI Alkotmány utcai épületénél, többen vártak ugyanis arra, hogy a Kúria honlapján megjelenjen a végzés arról, a bíróság elutasítja-e a vasárnapi boltzár ügyében benyújtott népszavazási kezdeményezést. Az épületben megjelentek arra vártak, hogy a bírósági elutasítás után elsőként adhassák le saját kérdésüket. A kérdést végül elsőként Erdősi Lászlóné tudta leadni, négy másodperccel megelőzve Nyakó István MSZP-s politikust; a szocialisták szerint mindez úgy fordulhatott elő, hogy több "kopasz férfi" akadályozta politikusukat.

Hétfőn az NVB Erdősi Lászlónénak a vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazási kezdeményezését hitelesítette, az MSZP-s Nyakó István kérdését ugyanakkor - a párhuzamossági moratóriumra hivatkozva - elutasították. Az NVB 7-5 arányban döntött, a hitelesítő határozata ellen szavazott Patyi András is.

Patyi András;fotó: Hornyák Dániel

Az NVB elnöke a Kossuth Rádióban elmondta: a vita közte és a testület között a személyesség követelménye kapcsán vetődött fel. A bizottság viszont azzal érvelt, hogy az NVB már korábban is elfogadta személyes beadásnak, ha valaki nem egyedül érkezett, s ezen döntésüket később a Kúria sem kifogásolta. Ráadásul - mint Patyi András megjegyezte - azért sem kifogásolható a kérdés hitelesítése, mert Erdősi Lászlóné a hivatalos beadáskor személyesen járt el.

Kifejtette továbbá: az NVI videofelvétele alapján kiderült, hogy az ottani tömeg feltehetően nem kérdés beadása céljából vannak ott, bár az ő kezükben is voltak papírok. Ez végül akkor bizonyosodott be, amikor a két beadvány (Erdősi Lászlóné és Nyakó István) beadását követően ők elhagyták az épületet. Az NVB vizsgálta a beadás körülményeit, köztük azt is, hogy követett-e el valamilyen mulasztást az NVI, például hogy nem igazoltatták az ott levőket. Patyi András viszont azt mondta: az NVI-nek nincsenek ilyen jogkörei. Emellett a videofelvétel alapján azt állapították meg, hogy Nyakó Istvánt "szándékosan, fizikailag" nem gátolták - tette hozzá.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com