PM: Dunaújváros a sötétség városaként jelenik meg

Ma Dunaújváros úgy jelenik meg a hírekben, mint a sötétség városa - fogalmazott a Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke csütörtöki dunaújvárosi kampányzáró sajtótájékoztatóján.

Karácsony Gergely azt mondta: a kifejezés mutatja egyrészt azt, hogy egy súlyos bűncselekmény gyanúja miatt kell időközi választást tartani a Fejér megyei városban, másrészt azért is helytálló, mert a közvilágítással is problémák vannak.

pm

Kína piacgazdasági státusának megadására utalva hozzátette, sötétség borul akkor is a városra, mikor "az Európai Parlamentben a Fidesz és egyébként a szocialisták is megszavazzák azt a szabadkereskedelmi piacnyitási határozatot Kínával szemben, ami a Duanferr egyébként is nagyon képlékeny jövőjét negatív irányba befolyásolhatja".

A jelöltállításról szólva Karácsony Gergely kiemelte: már 2014-ben is szorgalmazták az ellenzéki egységet. Ennek akkor van esélye visszaszerezni a választók bizalmát, "ha a baloldal nem ott akarja folytatni politikáját, mint ahol abbahagyta" - értékelt.

Hozzátette, az összefogás hiánya miatt indultak 2014-ben önállóan Dunaújvárosban és Szabó Zsolt önkormányzati képviselőjük példája is mutatja: a PM képes önállóan is politizálni, ha muszáj. Jelezte, az időközi választásra ellenzéki előválasztást javasoltak azért, hogy az emberek döntsék el, ki legyen a Fidesz kihívója. Karácsony Gergely szerint ezt jelöltjük nyerte volna.

Pappné Grabant Ilona, az ellenzéki párt képviselőjelöltje a kampánnyal töltött egy hónapról azt mondta, a tapasztaltak megerősítették abban, hogy a PM-nek valóban olyan programot sikerült összeállítani, ami "összefügg az emberek mindennapi életével, megélhetésükkel, szociális helyzetükkel, egészségükkel és az egymás iránti törődésükkel".

Dunaújvárosban azért tartanak időközi önkormányzati választást vasárnap, mert a 4. számú egyéni választókerületben a gyilkossággal gyanúsított Gál Roland (Fidesz-KDNP) képviselő - miután Dunaújváros közgyűlése visszahívta valamennyi bizottsági, tanácsnoki és felügyelőbizottsági tisztségéből - lemondott mandátumáról. A választáson kilenc jelölt indul.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com