Potápi: a kormány kiemelt figyelmet fordít a diaszpóra magyarságára

A nemzetpolitikai államtitkár kedden az izraeli parlamentben rendezett Diasporas 2017 - International Seminar című nemzetközi konferencián mutatta be Magyarország diaszpórapolitikáját és a kabinet nyugati kisebbségben élő magyar fiataloknak szóló legfontosabb programjait.

A nemzetpolitikai államtitkárság MTI-hez eljuttatott közleménye szerint előadásában az államtitkár a legfontosabb programok között említette a 2013 óta nagy sikerrel futó Kőrösi Csoma Sándor Programot. Kiemelte: a program eddigi sikereinek köszönhetően az ösztöndíjasok számát idén a korábbi 100-ról 115-re emelik és 2017-ben is küldenek ösztöndíjast az Izraelben élő magyar közösségekhez is.



Kitért a diaszpórában működő hétvégi magyar iskolák jelentőségére is. Ismertette, hogy a Magyar Diaszpóra Tanács legutóbbi, 2016. november 30-án tartott ülésén elfogadták a Magyar diaszpórapolitika - Stratégiai irányok című dokumentumot, amelyben kiemelt célként jelölik meg a kisebbségi helyszíneken működő hétvégi magyar iskolák fejlesztését, valamint azok integrációját a magyarországi és a befogadó országok oktatási rendszerébe.

Az államtitkár a magyar nemzetpolitika eddigi legnagyobb sikerének nevezte az egyszerűsített honosítási eljárás bevezetését, amelynek indulása óta 940 ezerrel bővült a magyar állampolgárok száma: mintegy 830 ezren szereztek honosítással állampolgárságot és 110 ezerre tehető az állampolgársági megállapítások száma a diaszpórában - olvasható a közleményben.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com