Putyin Budapesten - MSZP: Magyarország függetlensége nem rezsikérdés

Az MSZP kedden sajtótájékoztatón figyelmeztette Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy "Magyarország függetlensége nem rezsikérdés".

 

mszp

Tóth Bertalan, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese Budapesten közölte, azt kérik a miniszterelnöktől, hogy ne saját, ne pártja és ne az oligarchák érdekeit, hanem a magyar nemzeti érdeket képviselje, amikor délután Vlagyimir Putyin orosz elnökkel találkozik.
Hozzátette: a magyar nemzeti érdek az, hogy semmilyen függőségbe, illetve kiszolgáltatott helyzetbe ne hozza a kormányfő Magyarországot a háborús konfliktusba keveredett Oroszországgal.

Az MSZP-s politikus szerint Orbán Viktornak a találkozón arra is figyelemmel kell lennie, hogy egy uniós és NATO-tagállam miniszterelnöke, és semmilyen indok nincs arra, hogy áruba bocsássa Magyarország függetlenségét.
A legfontosabbnak azt nevezte, hogy a magyar kormányfő ne kössön hosszú távú gázszerződést az orosz elnökkel. Tóth Bertalan rámutatott, hogy a világpiacon folyamatosan csökken a gáz ára, így az orosz gáz ára is.

Emellett az idén lejáró, 1995-ben megkötött hosszú távú gázszerződés alapján annyi át nem vett gázmennyiség halmozódott fel, hogy az még további 4-5 évig elég lenne Magyarországnak - tette hozzá.
Megjegyezte, Magyarország földgázkitettsége is megváltozott 1995 óta, hiszen Ausztria, Szlovákia, Horvátország és Románia felé is van vezeték, de a magyar kitermelést sem szabad elfelejteni.
Az ellenzéki politikus szerint azt kell elérni, hogy a jóval olcsóbb piaci árak a fel nem használt gázmennyiségre is vonatkozzanak, és az közvetlenül is megjelenjen a magyar fogyasztók számláin.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com