Rendszerkorrekciós választási programot hirdetett Szili Katalin pártja

Valamennyi egyéni választókörzetben indít jelölteket a jövő évi országgyűlési választásokon a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt (KTI) - jelentette be a tömörülés vasárnapi budapesti nagygyűlésén Szili Katalin pártelnök, aki a párt programját az igazságosság rendszerkorrekciós programjának nevezte.

Szili-Katalin-már-valóban-érti-hogy-miért-nincs-valódi-baloldal-hazánkban-miközben-ő-maga-sem-hitelesSzili Katalin egykori házelnök, jelenleg független országgyűlési képviselő nemzeti alapokon álló, a lecsúszók és szegények irányába szociális érzékenységgel elkötelezett politikai erőként definiálta a KTI-t. Mint mondta, biztosan egyedül indulnak a választásokon, saját programjukkal, ám nyitottak mindenki irányába, kivéve a szélsőséges, radikális erőket.

A néppárt célja, hogy bejusson a parlamentbe. A pártelnök véleménye szerint nagy siker lenne, ha ők dönthetnék el, ki fog kormányozni 2014-től.

A gyűlést követő sajtótájékoztatón Szili Katalin elmondta, egy alapvetően közjogi, gazdaság- és társadalompolitikai programcsomaggal kívánnak a választók elé állni, ez nem mások erőteljes kritizálásáról, hanem saját elképzeléseikről, Magyarország jövőképéről szól, 25 évvel a rendszerváltozás után.

Közlése szerint valamennyi választókörzetben, vagyis 106 egyéni jelölttel indulnak a választásokon. A jelöltek kiválasztása karácsonyig lezárul. Szili Katalin bejelentette, hogy Ivády Gábor egykori LMP-s, jelenleg független országgyűlési képviselő is csatlakozott a párthoz, és további csatlakozókat, főként civil szervezeteket is várnak.
Kérdésre válaszolva elmondta, ő maga feltehetően listavezető lesz, de még nem döntött arról, hogy Pécsett egyénileg is megméreti-e magát.

A KTI a programjában átfogó bér- és jövedelemrendezést, a legalacsonyabb jövedelműek adójának radikális csökkentését, a magáncsőd bevezetését, igazságos végrehajtási törvényt, kétkamarás parlamentet, a parlamenti pártok finanszírozásának átalakítását, a képviselők visszahívhatóságát, a hazai kis- és középvállalkozások kiemelt támogatását és a privatizációs szerződések felülvizsgálatát javasolja.

Szili Katalin a nagygyűlésen mondott beszédében bírálta a parlamenti pártokat, amelyek szerinte nem egymás legyőzését, hanem megsemmisítését tűzték ki célul. Megfogalmazása szerint pártja azokért kívánja hallatni a hangját, akiket ma senki sem képvisel.

Alkotmánytervezetük szerint mindenkinek állampolgári jogon járna a lakhatáshoz, a munkához és a szociális biztonsághoz való jog. Ennek pénzügyi alapjait az államháztartás rendbetételéből kell megteremteni - fűzte hozzá.
A pártelnök elképzelhetetlennek nevezte, hogy ez a programszövetség a nemzete ellen forduljon. Azokhoz is szólni kívánnak, akik csalódtak az elmúlt 25 évben, és akiknek fontos a társadalmi igazságosság - zárta felszólalását Szili Katalin.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com