Rogán Antal: a népszavazásnál demokratikusabb intézmény nincsen

A népszavazásnál erősebb, demokratikus intézmény, amely révén az emberek közvetlenül beleszólhatnak a politikába, nincsen - mondta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Tv2 Mokka című műsorában csütörtökön.

Rogán Antal szerint a népszavazáson feltett kérdésnél nincs fontosabb a közeljövőt illetően, mert az Európai Bizottság egy felső korlát nélküli, állandó mechanizmusban gondolkodik megkönnyített családegyesítéssel, amely akár több millió ember Európába áramlását is jelentheti.

rogán

 

Felidézte: másfél év alatt másfélmillió ember érkezett Európába. Ezzel párhuzamba állítva megjegyezte, hogy az Amerikai Egyesült Államok évente 85 ezret enged be.

Arra a kérdésre, hogy a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint nem lesz érvényes a népszavazás, a miniszter azt mondta: ő másféle kutatásokat is ismer, majd kiderül hogyan döntenek az emberek.

Megjegyezte azonban, hogy a jelenlegi kormány számára ha hárommillió a nem szavazatok száma, az ugyanúgy kötelező, mint ha több.

Arra a felvetésre, hogy érvénytelen népszavazás nem jelent kötelezettséget, Rogán Antal azt mondta: három-három és félmillió ember véleménye többet jelent, mint 199 parlamenti képviselőé.

Szerinte bármilyen jogszabály, akár az alkotmány is módosítható egy következő kormány, illetve a parlament által, a népszavazás eredményét azonban nem lehet megmásítani, így ha valaki azt akarja, hogy ne történjen kényszerbetelepítés, akkor azt most lehet eldönteni. Hozzátette: a népszavazás eredménye nem vonható vissza, az a nép akarata, és Brüsszelnek azt el kell fogadnia.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com