Szakértő: Európának polgárháborút kell elkerülnie

Földi László biztonságpolitikai szakértő szerint Európa azon van, hogy megpróbálja elkerülni a polgárháborút.

A szakértő az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában azt mondta: már nem az a kérdés, hogy Európa meddig bírja a migránsok érkezését, mert már másfél éve nem bírja. Mint kifejtette: az érkezők egy része, eleve azért jön, hogy merényleteket kövessen el, és rendetlenség legyen.

A tömeg másik részét is megvezették,é s mire ideérnek rájönnek arra, hogy rosszabb helyzetbe kerülnek, mintha otthon maradtak volna, és ők is egyre frusztráltabbá válnak, akár radikalizálódhatnak. Emellett az illegális bevándorlók inváziója, az azzal összefüggő merényletek miatt az itt élők is egyre frusztráltabbak - mondta Földi László.

földi lászló

Ez a helyzet odáig vezethet, hogy az érkező és itt lévő tömegek között akár tettlegességig fajuló konfliktushelyzet is kialakulhat, különösen azokban az országokban, ahol nagy számban jelentek meg illegális bevándorlók - tette hozzá. Földi László szerint akár folytatólagos utcai harcok is kialakulhatnak.
Hozzátette: nem véletlen, hogy Németországban már felhívták a lakosság figyelmét, hogy tartalékoljanak, például élelmiszert.

Földi László kitért arra is, hogy a titkosszolgálatok, rendvédelmi szervek hiába adnak információkat, politikai döntések nélkül nem leszek képesek megakadályozni ezt a folyamatot. A szakértő szerint a probléma az, hogy Európa nem védekezik: az uniós vezetés és nagy európai országok vezetői olyan politikát képviselnek, amely "ellentmond a józan észnek".

Az illegális migránsok tömege előtt le kell zárni a határokat - emelte ki a szakértő, megjegyezve: ez nem humánum, hanem biztonság kérdése.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com