Szakértő: fontos lehet a vízumeljárások felülvizsgálata a menekültáradat megállításához

Az Európai Bizottság szerdán ismertetett javaslatcsomagja szerint szigorítanák az uniós vízumeljárásokat a tartózkodásra nem jogosult bevándorlók visszafogadásában "nem megfelelően" együttműködő, nem uniós országok esetében.

Szükség esetén a bizottság az uniós tagállamokkal együtt dönthetne a vízumkódex egyes rendelkezéseinek módosításáról, ide értve a kérelmek feldolgozási idejét, a kiadott vízumok érvényességi idejét, a vízumdíjak költségét, valamint egyes utazók, például a diplomaták ilyen díjak alóli mentességét. Gyarmati István a műsorban arról beszélt, egyelőre több ezer ember akar bejutni Európába, de ez a szám bármikor nőhet, különösen, ha sikerrel járnak, mert akkor elterjed a híre és "jönni fognak a többiek is".



Mint mondta, ezért fontos, hogy megakadályozzák ennek a több ezer embernek is a bejutását Európába. Véleménye szerint a jó idővel egyre többen jönnek a " jól bevált" balkáni útvonalon, és ugyan próbálkoztak a Bulgária-Románia útvonallal is, az "nem annyira működött". A szakértő kiemelte az EU és Törökország között született megállapodást és a líbiai tengeri határ lezárását, mivel ezekkel - mint mondta - sikerült lényegesen csökkenteni a menekültáradatot.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com