Szakértő: nem terrortámadás volt

Nem terrortámadás, hanem hadművelet volt a 28 halálos áldozattal járó szerdai, ankarai merénylet, hiszen háború zajlik - mondta Földi László titkosszolgálati szakértő az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

Földi László ismertetése szerint terrortámadásnak a békeidőben elkövetett, alapvetően polgári célpontok elleni támadásokat nevezik, amelyeknek fő célja a társadalom megfélemlítése. A szerdai ankarai merénylet azonban hadműveletnek tekintendő, hiszen katonai célpont ellen irányult, az áldozatok is főként katonák. Egy hadművelettel az elkövetők szimbolikusan pedig azt jelzik: képesek csapást mérni jelentős célpontra is.

földi lászló

Azzal kapcsolatban, hogy Törökország egyértelműen a kurdokat teszi felelőssé a merényletért, a szakértő azt mondta: azok, akiket a török kormány most barátként kezel, például az országba beengedett szír ellenzéki katonákat, bármikor ellenük fordulhatnak. Hiszen ez történt az elmúlt egy évben is: a NATO-pénzen kiképzett helyiek szembefordultak korábbi szövetségeseikkel - jegyezte meg.

Földi László hozzátette: ha Európában elismernék, hogy háború zajlik, az ENSZ Biztonsági Tanácsa megszavazhatná a NATO-csapatok bevethetőségét nemzetközi vizeken, így a Földközi-tengeren is, és meg lehetne védeni Európa határait. Ha ez nem történik meg, a merényletek könnyen átterjedhetnek Európa területére is - mondta.

Szerda délután gépkocsiba rejtett pokolgép robbant a török fővárosban, a legutóbbi információk szerint a merényletnek 28 halálos áldozata és 61 sebesültje van. A merénylők katonákat szállító buszokat vettek célba, amelyek éppen megálltak a piros lámpánál; a detonáció a parlamenttől, kormányzati épületektől és a török hadsereg vezérkarának főhadiszállásától nem messze történt.

Az áldozatok többnyire katonák és a török haderő civil alkalmazottai voltak. A török miniszterelnök csütörtökön azt mondta, a szíriai származású Salih Necar, a szíriai kurd Népvédelmi Egységek (YPG) tagja hajtotta végre az öngyilkos merényletet a szakadár Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK) együttműködésben.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com