Szanyi Tibor bírálta Lázár Jánosnak a nemzetbiztonsági bizottság előtt tett kijelentéseit

"Pofátlannak és pökhendinek" minősítette Szanyi Tibor szocialista európai parlamenti (EP-) képviselő szerdán Lázár Jánosnak, a Miniszterelnökséget vezető miniszternek az előző napi kijelentéseit, amelyek az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága előtt hangzottak el.

Újságíróknak nyilatkozva Szanyi azt mondta: elképesztő, hogy egy miniszter egy parlamenti szakbizottság előtt a magyar kormánnyal szembeni felforgató, ellenséges lejárató tevékenységgel vádol környező országokat, közvetve az Egyesült Államokat, valamint különböző, meg nem nevezett gazdasági csoportokat.

szanyi

Lázár János "az Európai Bizottságot is azzal vádolta, hogy valamilyen sötét szándéktól befolyásolva indít különböző eljárásokat, hoz döntéseket Magyarországgal szemben" - jelentette ki az MSZP-s politikus, aki felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország az EU tagja, és hogy a tagországok közösen működtetik az Európai Bizottságot, amelynek az a dolga, hogy őrködjön az európai szerződések betartásán.

A kötelezettségszegési eljárások nem érzelmi indíttatásúak, a testületet azért állították fel, hogy szükség esetén ezzel az eszközzel éljen - tette hozzá Szanyi Tibor.

A szocialista EP-képviselő Lázár János azon kijelentését is bírálta, miszerint "komoly lehetőséget jelent, hogy a brüsszeli állandó magyar képviselet és a hírszerzés egy szervezeti egységben, a Miniszterelnökségnél van, mert a hírszerzés segítségével az ország jobban fogja tudni érvényesíteni érdekeit a brüsszeli döntéshozatalban".

Szanyi szerint az EU átlátható szövetségi rendszer, és "bárdolatlanság", ha valaki "azzal fenyegeti meg a többi 27 tagországot, hogy majd ráküldi a hírszerzését".

Innentől kezdve - vélekedett Szanyi Tibor - nagyon nehéz lesz a sorsa az állandó képviseleten dolgozóknak, mert "gyakorlatilag körüllengi őket az a vélelem, hogy ők a hírszerzés emberei", és a magyarokra gyanakvó szemmel fog nézni mindenki, ami leszűkíti az egyébként az EU-ban nyilvánosan megszerezhető információk körét.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com