Szél Bernadett: aki nem partner a NAV-botrány felderítésében, az a tolvajok cinkosa

Szél Bernadett szerint a NAV-botrányt fel kell deríteni, aki ebben nem partner, az cinkos a tolvajokkal, cinkos a hazudozókkal. Ezt az ellenzéki párt által a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Kiemelt Adó és Vám Főigazgatóságának épülete elé szervezett pénteki demonstráción mondta az LMP társelnöke.

szelbernadettű


A rendezvényt amiatt tartották, hogy Horváth András volt adóellenőr november 8-i sajtótájékoztatón arról beszélt, nagyobb hazai cégek és multinacionális vállalatok évente több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót, amihez a mindenkori kormányzati körök támogatásával az adóhatóság is asszisztál. Állítását később is megismételte, hozzátéve, ezzel kapcsolatban tett feljelentését követően - egy sajtóhír alapján - az ügyészség feljelentéskiegészítést kért.

"Öt perc múlva kezdünk, addig is mindenki tartózkodjon az erőszaktól, a rendbontástól és az áfacsalástól" – vezette fel az épület mellett felállított kisebb pódiumról a rendezvényt a házigazdai feladatokat ellátó Vágó Gábor LMP-s országgyűlési képviselő, hogy kicsit később „hétköznapi hősként” konferálja fel a színpadra Horváth Andrást.
A volt adóellenőr úgy fogalmazott, létezik egy olyan adózói réteg, amelyik a súlyához képest nem veszi ki megfelelő mértékben a részét a közteherviselésből. Hozzátette, hogy volt kollégáinak többsége becsületesen látja el munkáját, de vannak olyan vezetők, akik nem a közérdeket képviselik, leállítanak vizsgálatokat.

Szerinte egy olyan gazdaságpolitikai háttérhatalom érzékelhető, amelyik kormányokon átível és "igen súlyosan károsítja a közpénzeket". Hangsúlyozta, hogy az utóbbi két hétben sok támogató állt mögé a politikai és a civil paletta minden részéről. Olyan embereket is megismert, akik hasonló harcot folytatnak az államigazgatás és a politika ellen. Ezeket az embereket titkosszolgálati módszerekkel megpróbálták tönkretenni és elhallgattatni – jelentette ki, hozzátéve, hogy ezek a személyek azt mondták neki, néhány hónap múlva számíthat "a titkosszolgálatok részéről is lépésekre". Azt mondta, hogy ha ezt tapasztalja, akkor közölni fogja a sajtóval és a közvéleménnyel.

Megjegyezte, egy televíziós műsorban azt a kritikát kapta, hogy az LMP ügynöke. Kijelentette: "az én ügynököm az LMP és vannak még ügynökeim", az Együtt 2014, a Párbeszéd Magyarországért, a Jobbik, Szily Katalin és a többi független képviselő, akik aláírták az ügyben felállítandó parlamenti bizottságot támogató ívet. "Nagy erőkkel dolgozunk azért, hogy az ügynökeink sorában tudjuk az MSZP-t és a Fideszt is" – tette hozzá.
Éliás Ádám, a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének (VÉSZ) elnöke arról beszélt, hogy ha valaki kétkedett volna Horváth András kijelentéseinek valóságtartalmában, annak el kellett oszoljon a kétsége, annak alapján, ahogy a hatalom reagált a volt adóellenőr bejelentéseire.

Döntő kérdés, hogy a parlamenti vizsgálóbizottság felálljon, mert akkor Horváth András mindent leplezetlenül feltárhat, anélkül, hogy azonnal letartóztatnák titoksértés miatt – jelentette ki. Aki kezdeményezi a bizottságot, az Magyarország megtisztulását akarja, aki pedig szabotálja, az a korrupciót és az áldatlan állapotokat akarja konzerválni - mondta.
Éliás Ádám kezdeményezte, hogy ha nem áll fel a bizottság, akkor az annak létrehozását szabotáló pártok székházainál és irodáinál tartsanak folyamatos demonstrációkat.

Hozzátette, hogy ha nem történnek komoly lépések, a VÉSZ kezdeményezni fogja, hogy a kis- és középvállalkozások egy engedetlenségi mozgalom keretében függesszék fel adóbefizetéseiket, amíg a vizsgálóbizottság fel nem áll és el nem kezdi a munkáját.
Az utolsóként felszólaló Szél Bernadett arról beszélt, úgy látszik megfordult a mondás, mert "pandúrból lett a rabló". Szerinte arról van szó, hogy "minket átvernek és minket meglopnak", mivel évek óta minden magyar állampolgár zsebéből kivesznek százezer forintot, ami nagyon hiányzik az ország költségvetéséből.

A NAV épületére utalva azt mondta, úgy tűnik, nemcsak a stadionokban, de ott is kiépült a VIP-szektor. Az adóhivatal csak hümmögni képes, amíg az oligarchák oda-vissza tologatják a kamionjaikat a román és a szlovák határon, holmi nemzetközi itt a piros, hol a pirost játszva – jelentette ki.

Szél Bernadett azt mondta, beszédes a kétharmad hallgatása, de beszédes az is, ahogy a szocialisták "összevissza beszélnek". A nagypártok reakciói és a NAV nevetséges kétnapos vizsgálata egyértelműen azt mutatja, hogy a tettenérés utáni sokkról van szó, ugyanis volt egy ember, aki a nevét és az egzisztenciáját feláldozta azért, hogy elmondja, mi az igazság – hangsúlyozta a politikus.
A demonstráción nagyjából 100-150 ember vett részt. A rendezvény elején megjelent az MSZP két politikusa, Horváth Csaba és Molnár Zsolt is. Szél Bernadett és Vágó Gábor később azt mondták, felkérték a szocialista képviselőket, hogy írják alá az LMP és Ángyán József, független országgyűlési képviselő által kezdeményezett parlamenti vizsgálóbizottság felállításáról szóló ívet, de ők ezt nem tették meg.

A demonstrációra többen is táblákat vittek magukkal, amelyeken például Az MSZP-Fidesz kirabolja az embereket, A NAV csak két napig vizsgálja a rablókat. És téged?, valamint a Magyarország jobban teljesít (adócsalásban is) feliratok álltak.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com