Szél Bernadett lehet az LMP új parlamenti frakcióvezetője

Ezt erősítette meg az MTI-nek a képviselőcsoport éléről február 16-tól távozó Schmuck Erzsébet is, hozzátéve: feltehetően frakcióvezető-helyettesként folytatja a parlamenti munkát.

Szél Bernadett társelnök mindezt nem erősítette meg - ahogy Ikotity István sem -, csupán annyit mondott: akkor nyilatkoznak a sajtónak erről, ha a frakció öt tagja erről tárgyalt és döntést hozott.



A képviselőcsoport ötödik tagja, Sallai R. Benedek úgy fogalmazott: ha Szél Bernadett vállalja a jelölést, ő nem indul, mivel alkalmasnak tartja a társelnököt arra, hogy képviselje a frakciót, a pártot. Schmuck Erzsébet a távozásáról az MTI-nek annyit mondott: radikális változtatásokat tart szükségesnek a párt területi szervezeteinek erősítése érdekében, neki pedig ebben komoly tapasztalatai vannak a civil tevékenységei révén.

Szerinte ezen a területen többet tehet, mint frakcióvezetőként, az a funkció ugyanis számos adminisztratív feladatot tartalmaz, a politikai súlya pedig egyre kisebb. Hadházy Ákos társelnök reményét fejezte ki, hogy Schmuck Erzsébet döntésének hatásai már ősszel érezhetőek lesznek. A Magyar Nemzet írta meg kedden, hogy távozik az LMP ötfős frakciójának éléről Schmuck Erzsébet.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com