Szerb miniszter: a népszavazás eredményétől függetlenül változatlanok maradnak a szerb-magyar kapcsolatok

A magyar kvótanépszavazás eredményétől függetlenül változatlanok maradnak Szerbia és Magyarország, valamint Szerbia és az Európai Unió viszonyai - jelentette ki Aleksandar Vulin szerb szociális ügyi miniszter vasárnap.

A politikus kiemelte, hogy az Európai Unió eddig sem alkalmazta a kvótaelosztást.

eu zászló

"A velünk való viszonyban semmi nem fog változni. Az EU nincs abban a helyzetben, hogy egységes politikát alakítson ki, és úgy tűnik, minden egyes tagország a saját érdekeinek megfelelően jár el" - hangoztatta a miniszter.

"Ez jelenti a valódi problémát" - szögezte le.

Mint mondta: Szerbia is hasonlóképpen fog eljárni, védelmezni fogja saját területét, esetlegesen törvényi változásokra lehet számítani a migránsválság következményeinek kezelését megkönnyítendő.

"Amíg nem fogalmaznak meg egységes megoldást, minden ország saját magáért fog küzdeni" - tette hozzá Aleksandar Vulin.

A Vecernje Novosti című szerb napilap szerint amennyiben a nemek győznek a vasárnapi magyar népszavazáson, az azt is jelenthetné, hogy legalább hétezer migráns rekedhetne Szerbia területén hosszabb időre. A lapnak nyilatkozó Vladimir Cucic szerb menekültügyi főbiztos szerint egy érvényes népszavazással újabb szigorító intézkedéseket lehetne bevezetni a magyar-szerb határon.

Jelenleg naponta 30 migráns adhatja át menedékkérelmét a magyar hatóságoknak. Amennyiben valaki az állampolgárok akaratát népszavazáson szeretné kikérni, akkor "egyértelmű, hogy váltásra készül, és igazolást kér a leendő lépésekhez" - fogalmazott a főbiztos.

Vladimir Cucic közölte, hogy jelenleg körülbelül hétezer migráns tartózkodik Szerbiában, közülük már 4500-an iratkoztak fel a menedékkérelem-átadási várólistára.

Rados Djurovic, a menedékkérők védelmével foglalkozó központ vezetője szerint már 7-10 ezerre tehető a Szerbiában tartózkodó illegális bevándorlók száma, és szerinte ha idővel nem mehetnek tovább, akkor idegessé, türelmetlenné, dühössé válhatnak.

A szerb katonaság és rendőrség közös járőralakulatai tíz hét alatt 9300 illegális határátlépést akadályoztak meg, és 53 embercsempészt fogtak el, a megerősített határvédelem ellenére azonban továbbra is több tucat migráns érkezik naponta Szerbiába Macedónia és Bulgária felől.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com