Szíria - A szakértők szkeptikusak az ENSZ BT béketervével kapcsolatban

A szakértők szkeptikusak az ENSZ Biztonsági Tanácsa által hétfőn elfogadott, a szíriai béketárgyalások felújítását is tartalmazó új béketervvel kapcsolatban - mondta Szalai Máté, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

Az ENSZ BT hétfőn elfogadott béketervében felszólítja a szíriai fegyveres konfliktusban részt vevőket, hogy folytassanak intenzív előkészítő tárgyalásokat a béke érdekében egy demokratikus választásokhoz elvezető politikai átmenetről és a terrorizmus elleni fellépésről. A BT nyilatkozata felszólít minden érintett felet Szíriában, hogy "késedelem nélkül törekedjen" a 2012 júniusában Genfben elfogadott útiterv teljes végrehajtására. A genfi útiterv egy átmeneti kormány felállításáról rendelkezik "a kölcsönös egyetértés talaján", és Bassár el-Aszad elnököt a hatalomról való lemondásra kötelezi egy egyelőre meg nem határozott időpontban.

enszköz7

Szalai Máté ezzel kapcsolatban elmondta: a kutatók többségéhez hasonlóan szkeptikus a BT-nyilatkozattal kapcsolatban. Felhívta a figyelmet arra, hogy az csak egy politikai, nem pedig jogi dokumentum. Másrészt a békefolyamat, amelyet elindítana, egyáltalán nem új, a 2012-es genfi nyilatkozat az alapja. Annak az a lényege, hogy az ellenzéknek és a kormányzatnak kellene Szíriában közös politikai kormányzatot létrehoznia, ami egy átmeneti korszakban eljuttatja az országot egy általános választásokig - mondta.

Hozzátette: ugyanakkor a genfi nyilatkozat "több sebből vérzik", például nem tisztázza, mi lesz Bassár el-Aszad elnök sorsa, ezért az ellenzék és a kormányzat is támadja, másrészt nagyhatalmak hozták létre, nem a szíriai nép akaratának letéteményese. Ezért nem is örved nagy támogatásnak Szírián belül, és minden olyan békefolyamat, amely ezen alapul, kudarcra van ítélve - jegyezte meg.

Mint mondta, a legnagyobb probléma a szíriai polgárháborúval kapcsolatban a helyzet átláthatatlansága: létezik a Bassár el-Aszad elnök vezette kormányzat, amely ellen a lakosság jelentős része 2011-ben felkelt. A kormányzat az elmúlt időszakban emberi jogsértések sorozatát követe el, sokak szerint nem képes a szíriai nép képviseletére. A kutató elmondta: az ellenzék végtelenül töredezett, sok frakció alkotja, és fontos szereplő még az Iszlám Állam is, ezzel kapcsolatban a nemzetközi közösség el akarja kerülni, hogy nagy hatalomra tegyen szert.

Szalai Máté szerint ahhoz, hogy a menekülthullámot megállítsák, Szíriában kell rendet tenni; a válság négyéves története alatt több mint 250 ezer ember halt meg, több mint 12 millió hagyta el otthonát. Ugyanakkor a Nyugat nem tud mit csinálni, annyira töredezett a hatalom Szíriában, hogy nem tudnak kijelölni valakit, aki majd a nyugati értékeknek megfelelően fogja kormányozni az országot - mondta.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com