Szita Károly: nemzeti ügy a népszavazás

Az október 2-i népszavazás nem pártpolitikai ügy, mindenki a maga településéről, gyermekeiről, unokáiról dönt, nemzeti ügyben foglalunk állást - mondta Szita Károly (Fidesz-KDNP), a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten. Kocsis Máté józsefvárosi polgármester szerint Brüsszel terve minden magyar települést érint.

Szita Károly kifejtette: a fél éve tartott találkozó mintájára vasárnapra ismét hívják a magyar városok és falvak vezetőit, hogy megbeszéljék, mit tegyenek a népszavazásig hátralévő három-négy hétben.

választás

A lehető legnagyobb jólétet kell megteremteni a Magyarországon élőknek, és most erre jó esély van, de ezt az álmot veszély fenyegeti - hangsúlyozta Kaposvár polgármestere. Hozzátette: csak nyugalomban lehet fejlődni és építkezni.

Szita Károly emlékeztetett: a fél évvel korábbi találkozón csaknem ezer polgármester volt jelen, és nagyon sok településen hoztak határozatot a kényszerbetelepítés ellen, támogatva kormány tevékenységét. Mára már mintegy kétezer település vezetője csatlakozott a mozgalomhoz - tette hozzá.

Úgy vélte, nekünk kell eldöntenünk, kivel akarunk együtt élni. Ezért arról beszélnek vasárnap, hogy a polgármestereknek mit kell tenniük, hogy az emberek elmenjenek a népszavazásra és állást foglaljanak jövőjükről.

Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) józsefvárosi polgármester kiemelte: az emberek nem általában döntenek a kényszerbetelepítésről, hanem arról határoznak, hogy a településükön akarnak-e bevándorlókat, vállalják-e az ezzel járó terheket, netán kockázatokat, ezért buzdítaniuk kell őket a részvételre.

A VIII. kerület polgármestere felidézte: amikor márciusban elindult a mozgalom, nem gondolták, hogy ahhoz kétezer település csatlakozik, ez felelősséget is jelent. Ezek az önkormányzatok részt akarnak venni a kényszerbetelepítés elleni kampányban - mutatott rá. Hozzáfűzte: a kerület közterületi kampányban buzdít a részvételre, és ezt javasolják többi településnek is.

Úgy látja, az önkormányzatok nem hallgathatnak az ügyben, mert "Brüsszel veszélyes terve minden magyar települést érint", közös nemzeti ügyről van szó.

Kérdésre válaszolva azzal kapcsolatban, hogy vizsgálatot rendelt el az Emberi Erőforrások Minisztériuma a sajtóhírekben érintett gyermekotthon ügyében szexuális visszaélések gyanúja miatt, Kocsis Máté elmondta: a hatóságoktól elvárják, hogy tegyék a dolgukat, az a fontos, hogy "mi lehet egy ilyen ügynek a következménye, és az pedig nem az önkormányzat illetékessége".

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com