Tapolcai választás - Rig: a Jobbik kedvezőbbé tenné a nyugdíjba vonulás feltételeit

A Jobbik kedvezőbbé tenné a nők 40 éves munkaviszonyát követő nyugdíjaztatásának feltételeit – jelentette ki a pártnak az április 12-ei tapolcai időközi országgyűlési választásokon induló képviselőjelöltje vasárnap Ajkán.

jobbikRig Lajos sajtótájékoztatóján azt mondta: pártja üdvözli a kormánynak a nők nyugdíjaztatásának feltételeivel kapcsolatos szándékát, de több ponton változtatást sürget.

Kifejtette: a Jobbik parlamenthez benyújtott javaslatai értelmében a jogosultsági időbe beletartozna többi között a munkanélküli ellátás időszaka és az ápolási idő is, nemcsak a gyermek, hanem más közeli hozzátartozó ápolása esetén is.

A képviselőjelölt úgy fogalmazott, hogy a módosítások nem járnának jelentős költségvetési vonzattal, 14 milliárd forintról lenne szó, "amely két stadion ára".

Rig Lajos elmondta azt is, hogy pártja a férfiak 40 éves munkaviszonyát követő nyugdíjaztatását is fontosnak tartja, ennek érdekében jövő héten aláírásgyűjtésbe kezdenek.

Reagálva Kovács Zoltánnak, a Fidesz Veszprém megyei választmányi elnökének és Fenyvesi Zoltánnak, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltjének pénteki sajtótájékoztatójára Rig Lajos az MTI-nek azt mondta: a Fidesz ismét azzal riogatja az itt élőket: ha nem az ő jelöltjük nyer, akkor nem jutnak fejlesztési forráshoz.

A jobbikos képviselőjelölt hangsúlyozta: az elmúlt fél év azt bizonyítja, hogy mind a megyében mind országosan sikeresek a Jobbik által vezetett települések.

Kovács Zoltán pénteki tapolcai sajtótájékoztatóján az április 12-i választás tétjéről szólva azt mondta: a választókerületnek olyan képviselőre van szüksége, aki képes és hajlandó együttműködni a további munkahelyteremtő beruházások érdekében. Megjegyezte azt is, hogy nem éri meg a szélsőségekre szavazni.

Veszprém megye 3-as (tapolcai) választókerületében azért kell április 12-én időközi országgyűlési választást tartani, mert a térség tavaly áprilisban megválasztott fideszes országgyűlési képviselője, Lasztovicza Jenő januárban elhunyt. A voksolás hatvan település választópolgárait érinti.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com