Tarlós: nincs generális metróügy

Tarlós István a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén, a napirend előtti vita során azt mondta, hogy "nem generális metróügy van", hanem van három metró három különböző problémával, amelyek közül kettő nem súlyos, a harmadik pedig nagyon súlyos.

Tisztességtelennek nevezte, hogy "egyesek dolgokat akarnak összemosni" és generális problémát próbálnak gyártani, mintha összefüggés lenne az új 4-es, a felújított 2-es és a negyvenéves 3-as metró ügyei között.



Ne beszéljünk tehát tömeges balesetekről, egy baleset történt hétfőn a 2-es metróvonalon - hangsúlyozta. A 3-as metróvonal felújításáról Tarlós István elmondta, az engedélyes tervek készen vannak, a szerelvények felújítása folyamatban van, ezért nem érzi túl ízlésesnek, ha azok reklamálnak a metrófelújítással kapcsolatban, akik elég sokszor sokat tehettek volna az ügy érdekében, de mégsem tettek semmit.

A Fővárosi Közgyűlés az ülésen elutasította azokat az ellenzéki előterjesztéseket, amelyek a 3-as metró felújításának elhúzódását, illetve a metróhálózat üzemzavarait vizsgáló bizottság felállítására vonatkoztak. Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) javaslatára a testület 20 igen és 9 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett levette napirendről a jobbikos Tokody Marcell azon javaslatát, amely a 3-as metró felújítása kapcsán állított volna fel vizsgálóbizottságot. Horváth Csabának (MSZP) a helyszínen benyújtott, a metrómeghibásodásokat vizsgáló eseti bizottság létrehozására vonatkozó előterjesztése napirendre vételét is elutasította a testület.

A javaslatot 10 igen és 20 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett utasította el a Fővárosi Közgyűlés. Wintermantel Zsolt (Fidesz-KDNP) ezt megelőzően arról beszélt, hogy a testület ne támogassa a szocialista indítványt, mert rendszerszintű meghibásodásokról beszélni "aljas és szakmaiatlan".

Horváth Csaba közölte, egy alternatív vizsgálóbizottságot állítanak fel, hogy megvizsgálják az üzemzavarok összefüggéseit. Szaniszló Sándor (MSZP) Wintermantel Zsolt kijelentésére reagálva azt mondta: az az aljasság, "amit a fideszes oligarchák tesznek", ellehetetlenítve a 3-as metróvonal felújításának megkezdését. Szerinte csak meg kell nézni a buszbeszerzések ügyét, és azt, hogy túlárazták a metrófelújítást.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com