Tiltakozik a Jobbik a csepeli veszélyesanyag-tároló logisztikai központ miatt

Tiltakozik a Jobbik az egykori Csepel Művek területén, közvetlenül a Duna partján, a lakóövezet szomszédságában építendő, veszélyes anyagok raktározására, felnyitására alkalmas logisztikai központ ellen.

Lehmann Viktor, a párt csepeli elnöke a tervezett logisztikai központ helyszínén - ahol már folyik az építkezés - szerdán sajtótájékoztatón elmondta: a Metrans Konténer Kft. logisztikai telephelyének létesítését Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be. Elmondta, a céget 2013 októberében jegyezték be, tulajdonosa szlovák, a cég alapítása óta 0 forint árbevételt ért el és december végéig egy embert foglalkoztatott.

lv

Hozzátette, a társaság 2015 januárjában vette meg a csepeli telket, a csepel.hu oldalra feltöltött biztonságijelentés-kivonat alapján szállítókonténerek fuvarozása, tárolása, a szállításból ideiglenesen kivett konténerek felnyitása és azok tárolása történik majd a telephelyen.

A kivonat szerint akár 22-25 ezer kilogramm veszélyes anyagot is tárolnának ott - tette hozzá Lehmann Viktor, aki szerint egy esetleg bekövetkező konténersérülés esetén - az anyag tulajdonságaitól függően - toxikus gázfelhővel, tócsatűzzel, csatorna- és talajszennyezéssel kell számolni.

A politikus kitért arra, a telephely csaknem egy kilométer hosszan húzódik a Duna mentén, ráadásul a terület egynegyede "belóg" a Fővárosi Vízművek ivóvízbázis-védő területébe, miközben ott egyáltalán nem lehetne veszélyes vagy radioaktív anyagot kezelni. A telephelytől 600 méterre található kórház, 350 méterre szakközépiskola, annak közvetlen szomszédságában pedig laképületek vannak - jelezte.

Kijelentette: a Jobbik csepeli szervezete mindent megtesz annak érdekében, hogy a beruházást megállítsa az emberek egészségének védelmében.

Kepli Lajos, a párt országgyűlési képviselője arról beszélt, a beruházás jól mutatja, hogy a pénz, a tőke, a beruházói érdek sokszor fontosabb a környezeti és lakossági érdekeknél. Azt mondta, "sokatmondó", hogy a külgazdasági és külügyminiszter jelentette be a beruházást, és "a beruházó cég fő tevékenysége alatt külügyek szerepelnek", logisztikában, veszélyes anyagok kezelésében, tárolásában azonban nem rendelkeznek tapasztalattal.

Sorra szűnnek meg vagy jelentéktelenednek el a környezetvédelem érdekében fellépő hivatalok, szervezetek, amelyek körültekintőbben járnának el például az ilyen létesítmények engedélyezésénél - rótta fel.

Mint mondta, fontosnak tartják a munkahelyteremtést - a cég 200 munkahelyet teremtene a logisztikai bázissal -, de ezt nem veszélyesanyag-tárolókkal és -kezelőkkel akarják megvalósítani.

Azzal kapcsolatban, hogy a telephelyen a beruházó tájékoztatása szerint is bármilyen veszélyes anyag előfordulhat, Kepli Lajos jelezte: "nincs olyan haváriaterv, ami jó minden veszélyes anyagra", ezért nem lehet megfelelően felkészülni egy természeti katasztrófa vagy emberi mulasztás okozta balesetre.

Szólt arról is, megtámadják a jogerős engedélyeket a vízbázis érintettségére hivatkozva, és a jogi út mellett a lakosság támogatásával akadályozzák meg a beruházás megvalósulását. Jelezte: pénteken közmeghallgatás lesz az ügyben a városházán.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com