Tiltakozó akciók voltak a felcsúti stadionnál

A Demokratikus Koalíció ifjúsági szervezete, az Ifjú Demokraták és az Együtt-PM is tiltakozott a felcsúti stadionberuházás ellen hétfőn a helyszínen, mert szerintük más célokra is fordíthatták volna azt a közpénzt, amelyből a Pancho Aréna épült.

SzarvasKoppányBendegúzSzarvas Koppány Bendegúz, az Ifjú Demokraták (IDE) elnöke szerint „a stadion szépen példázza az egész rendszer rothadtságát”. Úgy vélte: a létesítmény az adófizetők és „a haverok által megtömött cégek, a Mészáros és Mészáros Kft. és a Közgép” pénzéből épült.

Kiemelte: a Pancho Aréna a korrupció és a megalománia emlékműve, miközben Magyarországon négymillióan éheznek, a várólisták pedig folyamatosan nőnek.

A sajtótájékoztatót követően az IDE aktivistái futballozni kezdtek a stadion bejárata előtt, de a rendőrök és a biztonsági szolgálat emberei kitessékelték őket az utcából, mintegy kétszáz méterre a stadiontól meghúzott ellenőrző pontig.

Szarvas Koppány Bendegúz elmondta, hogy a lefényképezett regisztrációs számok alapján feljelentést tesznek a rendőrségen a biztonsági emberek ellen, mert véleménye szerint jogtalanul tiltották ki őket a közterületről.
A Demokratikus Koalíció (DK) hétfőn délután az MTI-hez eljuttatott közleményében az írta, ifjúsági szervezetének aktivistáit a terrorelhárítók zaklatták.

A Terrorelháhítási Központ (TEK) azt közölte, hogy egyetlen munkatársa sem került semmilyen kapcsolatba a DK perfomanszra készülő aktivistáival, és nem is intézkedett a helyszínen.

Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke egy másik helyszínen felháborítónak nevezte, hogy 3,8 milliárd forintból építettek a falu lélekszámát meghaladó befogadóképességű stadiont. Felszólította a kormányt, hogy a Puskás Akadémiától követelje vissza a pénzeket, mert „erre nincs itt szükség”.

Közölte: nem vitatják, hogy szükség van adókedvezménnyel a tömeg- és versenysportot támogatni, de „50-100 nézővel rendelkező csapatnak nincs szüksége ekkora stadionra”.

Úgy vélte: ez nem európai dolog, mert Angela Merkel nem épít futballstadiont a saját kertjében, mint ahogy Francois Hollande sem épít rögbipályát és David Cameron sem épít krikettpályát.
„Keleties pöffeszkedés folyik Felcsúton” – tette hozzá.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com