Több mint 350 milliárd forint jut jövőre honvédelmi kiadásokra

A Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által kedden benyújtott költségvetési javaslat szerint az ideihez képest mintegy 51 milliárd forinttal emelik a honvédelmi kiadások keretét, így jövőre több mint 350 milliárd forint juthat honvédelemre.

Ez az összeg a jövőre jelzett nominális GDP csaknem 0,94 százalékának felel meg. Tavaly ez az arány 0,84 százalékos volt.

varga_mihaly_kormany

A magyar kormány 2012-ben határozatban vállalta, hogy 2016-ig nominálértéken nem csökkenhet a honvédelmi költségvetés, majd 2016-tól kezdődően a GDP-részarány évi legalább 0,1 százalékos növelésével 2022-re eléri a GDP nagyjából 1,4 százalékát.

A parlament honlapjára kedden késő este felkerült dokumentum is rögzíti, hogy a katonák és a rendvédelmi dolgozók tavaly júliusban életbe lépett életpályaprogramja nyomán a fizetésük átlagosan 30 százalékkal emelkedett, és 2019-ig évente 5-5 százalékkal nő.

A most benyújtott javaslat szerint a honvédelmi illetményalap 2017 januárjától 41 620 forint. Ezzel együtt rögzítették: a honvédelmi illetményalapot évente a költségvetésről szóló törvény állapítja meg úgy, hogy nem lehet alacsonyabb, mint az előző évi.

A javaslat szerint a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat több mint 14 milliárd forinthoz jut a honvédelmi költségvetésből.

A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ működési költségeire több mint 29 milliárd forint jut a honvédelmi tárca keretéből. Mindezen felül a budapesti honvédkórház számára több mint 401 millió forintos beruházási forrást is beterveztek a költségvetésbe. Ezek mellett az MH Egészségügyi Központjánál több mint 23 milliárd forintos bevétellel is számolnak jövőre.

A debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium több mint 288 millió forintot kap a honvédségi keretből.

A javaslat szerint a honvédelmi tárca jövőre több mint 4,3 milliárd forinttal járulna hozzá a NATO költségvetéséhez. A NATO- és EU-felajánlás alapján kialakítandó készenléti alegységek alkalmazásának kiadásaira 100 millió forint, míg az EU védelmi célú közös finanszírozású védelmi alapjaihoz 468 millió forint hozzájárulást tartalmaz a honvédelmi költségvetés.

A honvédelmi tárca fejezetében jövőre csaknem 33 milliárd forintos bevétellel számolnak. A honvédelmi célra feleslegessé vált hadfelszerelések, haditechnikai eszközök és anyagok értékesítéséből származó bevételt a honvédelemi miniszter 2017-ben is a Magyar Honvédség technikai modernizációjára, a technikai eszközök fenntartására és javítására, képesség- és hadfelszerelés fejlesztésre, illetve az értékesítési eljárások során felmerült kiadások fedezetére használhatja fel.

A jövő évre tervezett beruházások fejezetében a honvédelmi tárcánál intézményi beruházásokra több mint 31,8 milliárdot számolnak.

A javaslat rögzíti azt is, hogy a honvédelmi miniszter az államháztartásért felelős miniszter előzetes egyetértésével a védelmi tevékenység, a NATO haderőfejlesztési célkitűzései és az előre nem tervezett nemzetközi feladatok végrehajtása céljából a Honvédelmi Minisztérium fejezetében indokolt esetben átcsoportosíthat.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com