Tóbiás: az MSZP a nők bevonásával építhet közösségeken alapuló társadalmat

Az MSZP feladata egy hálózatos, közösségeken alapuló társadalom kiépítése, ebben pedig fontos szerep juthat a nőknek, eszköze pedig az internet lehet - hangsúlyozta az MSZP elnöke szerdán a Politikai kommunikáció a XXI. században - fókuszban a női szavazók című konferencián, Budapesten.

Tóbiás József a Friedrich-Ebert-Stiftung és a Táncsics Mihály Alapítvány rendezvényén elmondott nyitó beszédében azt mondta, változást a napi politikai kérdésektől távoli ügyeket, a közösségi problémákat felkaroló civil sejtek érhetnek el, amelyekben női dominancia van.

mszp

Az ellenzéki politikus szerint ezért nem "szülőgépekként" kell tekinteni a nőkre, hanem egyenrangú partnerként, hiszen a politikai zavarban ők tudják összehangolni az ellentétes álláspontokat.

Tóbiás József a politika előtt álló egyik legnagyobb kihívásnak az állampolgári apátiát nevezte. Bár általános nézet, hogy az új média áttörést hozhat a politika és az emberek kapcsolatában - mutatott rá -, az internet csupán egy lehetőség, az online közösségek hatása a politikai kultúrára pedig negatív is lehet.

Az anonimitás teret adhat a radikális hangnemnek és a kisebbségi véleményt megfogalmazók kiszorításának, az új technológiával szembeni kétkedők ezért mutatnak rá arra, hogy az internet nem forradalmasította a demokráciaképünket - összegzett.

Gurmai Zita, az MSZP és az Európai Szocialisták Pártja Nőtagozatának elnöke azt mondta: bár Orbán Viktor miniszterelnök feudális világát meg kell haladni, a modern digitális korral sem jön el a Kánaán, hiszen az ISIS vagy az Al-Kaida sem jött volna létre internet nélkül.

A politikus beszélt a nők ellen az interneten megvalósuló erőszak, gyűlöletbeszéd és fenyegetés problémájáról, rámutatva: ennek mindegy 9 millió áldozata van Európában egy nemrég készült európai bizottsági jelentés szerint.

Szólt az egyenlőtlen hozzáférésről is, amely tovább növeli a szakadékot a társadalomban, ugyanakkor arról is: az internet erősíti a szólásszabadságot és a nők politikai, társadalmi szerepvállalását.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com