• 0 ℃ / 0 ℃

Trócsányi László a migrációról és a terrorizmus elleni fellépésről is tárgyalt Marokkóban

Április 20-a és 22-e közötti marokkói munkalátogatásán az igazságügyi együttműködés erősítése mellett a migráció és a terrorizmus elleni fellépésről tárgyalt Trócsányi László - közölte az Igazságügyi Minisztérium vasárnap az MTI-vel.

Az igazságügyi minisztert fogadta Abdeliláh Benkirán, a Marokkói Királyság miniszterelnöke és Musztafa Faresz az ország Legfelső Bíróságának elnöke. Trócsányi László tárgyalt Anisz Biru migrációért felelős miniszterrel és a delegált külügyminiszterrel, Mbarka Buaidával.

trócsányi lászló

A közlemény szerint az igazságügyi miniszter a megbeszéléseit összefoglalva rámutatott arra, hogy Marokkó a szélesebb értelemben vett Közel-Kelet és Afrika stabilitása, továbbá Európa és a déli kontinens közötti együttműködés kulcsországa. Magyarország kész megosztani az igazságügy reformjában szerzett tapasztalatait Marokkóval.

A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy az igazságügyi együttműködés nem öncél, erősíti a két ország dinamikusan fejlődő gazdasági kapcsolatait. Stabil állam elképzelhetetlen stabil igazságszolgáltatás nélkül, Marokkó pedig a régió országai számára jó példaként szolgál, akárcsak az illegális migráció és a terrorizmus elleni hatékony fellépéssel - fejtette ki Trócsányi László.

A miniszter kitért arra is, hogy a Stipendium Hungaricum ösztöndíj keretében száz marokkói diák tanulhat Magyarországon.

MTI

Hozzászólások

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

Űrközpontot és üveghidat is épít a kormány - videó

Űrközpontot és üveghidat is épít a kormány - videó

Olimpia ugyan már nem lesz, de a kormányt ez nem gátolja abban, hogy nagy ívű beruházásokba kezdjen.

Európai országok kezdeményezik az Európai Egyesült Államok létrejöttét!

Európai országok kezdeményezik az Európai Egyesült Államok létrejöttét!

Francia, német, olasz és luxemburgi parlament elnökeinek vágya az Egyesült Európai Államok.

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

A Lehet Más a Politika (LMP) társelnök-frakcióvezetője szerint beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány. Szél Bernadett vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján abszurdnak nevezte a foglalkoztatást helyettesítő támogatás megvonását azoktól, akik nem munkaképesek.

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

A DK elnöke „szakszerűen” írt Orbán Viktor súlyos betegségéről.

http://ujhazak.com