Ügyészség: megszüntették a Szenteczky János elleni nyomozást

Az ügyészség megszüntette a Szenteczky János, a szocialisták csepeli szervezetének vezetője ellen indított nyomozást - tájékoztatta az MSZP Országos Központja szerdán az MTI-t. A Fővárosi Főügyészség megerősítette, hogy megszüntették az önkormányzati lakásokkal kapcsolatos ügyben a nyomozást.

paragrafusA közlemény szerint "néhány héttel a Molnár Gyula elleni meghurcolási kísérlet kudarcba fulladása után a Szenteczky János ellen indított koncepciós eljárás is kifulladni látszik. Az ügyészség az úgynevezett lakásügyben a csepeli MSZP-elnök ártatlanságát állapította meg".

Hangsúlyozzák, hogy az MSZP a szocialistákkal szembeni leszámolás részeként tekintett ezekre a több éve húzódó eljárásokra, ezért mindvégig hittek a XI. és a XXI. kerületi szocialista politikusok ártatlanságában.
"Az MSZP továbbra is szolidáris minden, az Orbán-rezsim által aljas politikai indokból besározott baloldali politikussal" - közölte a párt.

A Fővárosi Főügyészség az MTI érdeklődésére megerősítette, hogy az ügyben a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség a gyanúsított elleni nyomozást bizonyítottság hiányában megszüntette. A nyomozás során beszerzett bizonyítékok alapján a bűncselekmény elkövetését ugyanis nem lehetett kétséget kizáróan megállapítani - közölte Bagoly Bettina sajtószóvivő.

Az ügy 2010 áprilisában kezdődött Németh Szilárdnak, Csepel fideszes polgármesterének és Werner Péternek, a Csepeli Városgazda (CSV) Zrt. vezérigazgatójának hűtlen kezelés, csalás, közokirat-hamisítás és közérdekű adattal való visszaélés gyanúja miatt tett feljelentése nyomán. Egyebek mellett azt állították, hogy a volt csepeli rendőrkapitány, Császár Mihály áron alul jutott hozzá egy szociális bérlakáshoz.

A rendőrség ezután azzal gyanúsította meg Szenteczky Jánost, aki korábban a Csevak Zrt.-nek - a CSV jogelődjének - vezetője volt, hogy 2009 januárjában és májusában feltűnően értékaránytalan szerződést kötött 18 csepeli önkormányzati tulajdonban lévő lakás felújítására. Meggyanúsították azzal is, hogy kötelezettségeit megszegve jogtalanul kötött szerződést több önkormányzati lakásra.

Szenteczky János - aki ellen több más eljárás is indult - mindvégig tagadta bűnösségét.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com