Új köztársaságért néven díjat alapított a DK pártalapítványa

Új Köztársaságért néven alapított díjat a Demokratikus Koalíció decemberben bejegyzett pártalapítványának kuratóriuma - jelentette be Kolber István, a pártalapítvány elnöke vasárnap, amikor a köztársaság napja alkalmából Niedermüller Péter EP-képviselővel közösen megkoszorúzták Bibó István szobrát Budapesten.

dkAz Új Köztársaságért Alapítvány vezetője arról beszélt, hogy a díjat 2016-tól mindig február 1-jén adják át, és azok a magánszemélyek és szervezetek kapják meg, "akik sokat tettek annak érdekében, hogy Magyarországon helyreállítsuk a jogállamiságot, helyreállítsuk a demokráciát, újból megteremtsük a köztársaságot".

A politikus a körülbelül 100-150 fős hallgatóságának a helyszínválasztásról azt mondta, hogy a korábbi években a Kossuth téren, Károlyi Mihály szobránál tartották megemlékezésüket, de miután az alkotást eltávolították, úgy gondolták, hogy ezen a környéken nincs méltóbb szobor, mint Bibó Istváné, amely a Széchenyi rakparton áll.

Emlékeztetett arra is, hogy 2005-ben a Gyurcsány-kormány nyilvánította február 1-jét a köztársaság napjává.
Öt-hat esztendővel később egy "lopakodó, agresszív hatalom ezt a köztársaságot gyakorlatilag felszámolta, az intézményeit kiüresítette" - fogalmazott Kolber István.

Niedermüller Péter arról beszélt, hogy az Orbán-kormány legelső intézkedései között még az ország hivatalos elnevezéséből is "kihúzták" a köztársaságot. Hozzátette, a hatalmon lévők ezt követően minden erejükkel azon voltak, hogy lerombolják a demokratikus intézményeket, amelyért cserébe illiberális demokráciát és stadionokat adtak, korlátozták a sajtószabadságot, ellehetetlenítették a civil szervezeteket, miközben kormányzásuk alatt nőtt a szegénység.

Ezalatt pedig egy "lopásra, csalásra, hazugságra építő" rendszer váltotta fel a harmadik köztársaságot - jelentette ki a kormány tagjait bíráló politikus.

A DK alelnöke leszögezte, ők viszont demokráciára épülő, szilárd morális alapokon nyugvó, közös értékeket megjelenítő és mindenkiért felelősséget vállaló köztársaságot akarnak létrehozni.

Egyúttal kijelentette: azokra, akik az országot "oda vitték, ahol most van", egy kicsit más szemmel fognak nézni, azoknak nem fogják azt mondani, hogy minden bűnük meg van bocsátva.

"A megbocsátás nem jelenti azt, hogy elfelejtjük azt amit tettetek. (...) A másik, az új köztársaságban egészen másfajta világ lesz, nem lesz olyan embereknek hely, mint amilyenek ti vagytok" - fogalmazott az EP-képviselő.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com