Ujhelyi: veszélyes irányba halad a politika Magyarországon

Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti képviselő szerint veszélyes irányba halad a politika Magyarországon.

mszp"Ha nem tudunk alternatívát felmutatni" az Orbán-kormány politikájával szemben, akkor csak a radikálisok, a populisták, a szélsőségesek juthatnak erőhöz - mondta az MSZP alelnöki posztját is betöltő politikus a szentesi képviselői fogadóórája előtt tartott sajtótájékoztatón pénteken.

Hozzátette: az elmúlt ciklusokban Európát a konzervatív politika uralta, a baloldal alárendelt szerepet játszott, sokszor megalkuvó politikát folytatott; ezen változtatni kell.

Az emberbe kell befektetni, az oktatásba, az egészségügybe, a szociális intézményrendszerbe, különben összeomlik az európai intézményrendszer, mivel a tagállamok polgárai elveszítik a közösségbe vetett bizalmukat – közölte Ujhelyi István.

Az EP-képviselő bejelentette, a szentesi fogadóórával országjárást kezdett, amely júniusig, az európai szocialisták budapesti kongresszusáig tart. Szeretné megtudni, mi az, amit az emberek elvárnak az európai uniós Magyarországtól, és tíz évvel a csatlakozás után, hogy látják, miként sikerült valóra váltani azokat az álmokat, amelyekért a közösség tagjai lettünk. A találkozókon összegyűjtött véleményeket szeretné beépíttetni az európai baloldal programjába - mondta.

A politikus közölte, a programsorozat állomásain – ahogy Szentesen ez meg is történt - együttműködési megállapodást köt az önkormányzatokkal annak érdekében, hogy a településeken élők, a civil szervezetek véleményét, kérdéseit eljuttassa Brüsszelbe, és megadjon nekik minden segítséget ahhoz, hogy eredményesen használhassák föl a 2020-ig tartó költségvetési ciklus uniós forrásait.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com