Útdíj - Együtt: vissza kell vonni az elkerülő utakra kivetett útdíjat

Az Együtt - A Korszakváltók Pártja véleménye szerint az úgynevezett próbaüzem idejére fel kell függeszteni, annak lezárulta után pedig vissza kell vonni az elkerülő utak és az autópályák bevezető szakaszaira az idei év elejétől kivetett útdíjat - erről Sértő-Radics István, az Együtt elnökségi tagja és Szabó Szabolcs országgyűlési képviselő beszéltek szerdai, budapesti sajtótájékoztatójukon. A párt a megyei autópálya-matricák rendszerét viszont támogatja.

útdíjSzabó Szabolcs arra emlékeztetett, hogy a kezdetektől tiltakoztak az útdíj bevezetése ellen, mert véleményük szerint az elkerülőutakra kivetett díj "teljes őrültség, minden szakmai szabállyal, minden szakmai elvvel szembe megy".

Sértő-Radics István elmondta, hogy hétfőn a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban részt vett egy egyeztetésen, ahová Fónagy János és Tasó László államtitkárok konzultációra hívták az önkormányzati szövetségek vezetőit valamint a mozgáskorlátozottak és a nagycsaládosok szervezeteinek képviselőit. A politikus hozzátette, hogy miután semmilyen hatástanulmánnyal nem találkoztak és nem láttak forgalomszámlálási adatokat, ezért a találkozón csak a saját tapasztalataikat tudták elmondani.

Úgy fogalmazott, amíg az "úgynevezett próbaüzem" lezajlik illetve az egyeztetések és a kalkulációk zajlanak, fel kell függeszteni az elkerülő utakra és az autópályák bevezető szakaszaira kivetett útdíjat. Remélik, hogy az eredmények rádöbbentik a kormányt, ezt a rendszert el kell törölni - hangzott el.

Arra is kitért, hogy az egyeztetésen Fónagy János azt mondta, számításaik szerint az intézkedések összességében körülbelül "nullszaldóra fognak kijönni". Hangsúlyozta, hogy akkor viszont az Együtt szerint nincs értelme a rendszer bevezetésének. Az Együtt úgy látja, hogy a megyei matricák rendszerét fent kell tartani, az útdíjat pedig el kell törölni és ezt a kormány nevezhetné közlekedési rezsicsökkentésnek - összegzett.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com