Útdíj - Tóbiás: félpályás útlezárás lesz a fizetőssé vált útszakaszokon

Az MSZP helyi szervezeteinek kezdeményezésére félpályás útlezárás lesz január 30-án minden olyan útszakaszon, amely január 1-jétől fizetős lett - közölte az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

mszpTóbiás József elmondta, azt a bejelentést várták a kormánytól, amelyben elismeri: rossz vicc volt az útdíj bevezetése az eddig nem fizetős autópálya-, autóútszakaszokra. Hangsúlyozta, az MSZP fenntartja korábbi álláspontját és követeli, hogy a kormány vonja vissza a társadalommal és az önkormányzatokkal sem egyeztetett, szakmailag pedig végiggondolatlan útdíjat.

Mint mondta, jövő hét pénteken azért tartanak demonstrációt, mert úgy látják, segíteni kell meghozni a kormány döntését. Emlékeztetett arra, hogy a miniszterelnök korábban azt mondta, mindenki elmondhatja a véleményét az útdíjról.

Hozzátette: inkább arra van szükség, hogy a kormány felszámolja korrupt rendszerét.

Azzal összefüggésben, hogy a kormány szerdán közölte, lezártnak tekinti a beutazási ügyet, miután az Egyesült Államok nem függeszti fel André Goodfriend korábbi budapesti amerikai ügyvivő, mostani követtanácsos diplomáciai mentességét, az MSZP elnöke azt mondta, akkor lesz lezárva ez az ügy, ha Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke és az érintett állami vezetők lemondanak, és a kormány kivizsgálja az állami vezetők körében lévő korrupciós ügyeket.

Tóbiás József értékelése szerint Orbán Viktor megpróbál ellépni a felelősség elől. Pedig az ő felelőssége lenne, hogy a magyar nép megtudja, kik vannak az amerikai kitiltási listán, illetve kik azok a kormánytagok, akiknek tudomása volt egyes állami vezetők érintettségéről - tette hozzá.

Az új amerikai nagykövetet, Colleen Bradley Bellt köszöntve a pártelnök közölte, biztos benne, hogy a diplomata együttműködő partnere lesz a kormánynak, az ellenzéki pártoknak és a civil társadalomnak.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com