Vadai Ágnes: karitatív akciót indít a DK

Egyhetes karitatív akciót indít a Demokratikus Koalíció (DK) országszerte - jelentette be Vadai Ágnes, a párt alelnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

vadai ágnesAz alelnök azt mondta: uniós és hazai statisztikai adatok is azt mutatják, hogy "drámai" a magyarországi szegénységi helyzet, főként a gyermekek nélkülözése.

A Tárki adatai szerint jelenleg 3,3 millió szegény ember él az országban, a mély szegénységben élők aránya háromszor akkora, mint az Európai Unióban - mondta a DK-s politikus. Úgy fogalmazott: "az Orbán-kormány alatt jobban szegényedett az ország, mint a gazdasági világválság alatt."

Vadai Ágnes azt mondta: az UNICEF (az ENSZ Gyermekalapja) felmérése szerint a szegénységben élő magyar gyermekek aránya 2009-ben, a válság idején alig érte el a 30 százalékot, 2013-ban viszont ez az arány 43 százalék volt.

Szavai szerint Magyarország kivételével az unión belül mindenhol sikerült megállítani, vagy visszafordítani a szegénységben élő, 7 évesnél fiatalabb gyermekek számának növekedését, még Romániában is.

Kitért arra is, hogy "még a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint is" utolsó helyen áll az ország az uniós nemzetek között az anyagi biztonság szempontjából: a magyar családok 76 százaléka nem lenne képes kifizetni egy váratlan nagyobb, 66 ezer forintos kiadást.

A DK ezért hétfőn karitatív hetet indít, aktivistáik minden megyében megjelennek majd, és saját forrásból könyveket, játékokat, ruhaneműt, illetve élelmiszert osztanak szét - jelentette be az alelnök.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ez nem oldja meg a szociális problémákat, mert azokat csak költségvetési forrásból lehetne enyhíteni.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com