Választás 2014 - A kamatpolitikát bírálta az Összefogás

Az ellenzéki összefogás szerint a jelenlegi kamatpolitika nem szolgálja a nemzeti bank törvényben meghatározott feladatainak teljesülését.

Bodnár Zoltán, a Magyar Liberális Párt gazdasági főtanácsadója - aki korábban a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke volt - szombaton budapesti sajtótájékoztatón azt mondta: a folyamatos kamatcsökkentés nem csak a forint árfolyamát befolyásolja kedvezőtlenül, nem járul hozzá az árstabilitás fenntartásához és a fenntartható gazdasági növekedéshez sem. Hozzátette: a jegybanktörvény alapján az MNB-nek e célokat nem veszélyeztetve kell támogatnia a kormány gazdaságpolitikáját. Bodnár Zoltán szerint ez sem valósul meg, nem valószínű ugyanis, hogy a kormány célja a 320 forintos euróárfolyam lenne.

valasztasAz MNB korábbi alelnöke kifejtette: 2010-ben - a pénzügyi-gazdasági válság ellenére - a forint euróhoz és svájci frankhoz viszonyított árfolyama mindössze 9-10 százalékkal volt gyengébb, mint 2002-ben. Azóta viszont, az Orbán-kormány alatt 16, illetve 37 százalékkal romlott a forint árfolyama az euróhoz és a svájci frankhoz képest - mondta, ezt annak az unortodox gazdaságpolitikának a rovására írva, amit az "Orbán-Matolcsy páros" folytat. Egy átlagos, hatmillió forintos svájcifrank-hitel törlesztő részlete 2010 márciusában 58 100 forint volt, most pedig változatlan kamatfeltételek mellett 81 600 forint, 40 százalékkal több - közölte.

Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja arról beszélt: a kormányváltás óta több a szegény ember, és nőttek a társadalmi különbségek, a legszegényebb és a leggazdagabb tíz százalék közötti jövedelmi különbség négy év alatt hét és félszeresről kilencszeresre emelkedett. A szocialista politikus hangsúlyozta, hogy a bruttó keresetek növekedésével az állam járt jól, a nettó átlagkeresetek viszont csak a jómódúaknál emelkedtek. Szólt arról is, hogy az élelmiszerárak az inflációt meghaladó mértékben emelkedtek az elmúlt egy évben, és kitért arra, hogy a rezsicsökkentés nem segíti azokat, akik szénnel vagy fával fűtenek, ezek ára ugyanis az elmúlt egy évben is emelkedett. Egy kérdésre válaszolva Korózs Lajos azt mondta: az Összefogás igazságos rezsicsökkentést szeretne, hasonlót ahhoz a differenciált gázártámogatási rendszerhez, amely a szocialista-liberális kormányok alatt működött.

forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com