Választás 2014 - Érdemi vizsgálat nélkül elutasította a Kúria az Együtt-PM győzteskompenzációt támadó beadványát

Érdemi vizsgálat nélkül elutasította a Kúria az Együtt-PM bírósági felülvizsgálati kérelmét, amiben a szövetség az áprilisi országgyűlési választás országos listás eredményének megváltoztatását kérte, a győzteskompenzáció miatt.

egyutt-pm_logoAz Együtt-PM még csütörtökön jelentette be, hogy - mivel véleményük szerint a győztes egyéni jelöltekre leadott szavazatok után országos listáról kiosztott többletmandátumok sértik a választójog egyenlőségét - a szövetség az Alkotmánybírósághoz fordul.

Ám ahhoz, hogy az ügy az Alkotmánybíróság elé kerülhessen, ki kell meríteniük a választási eljárásban biztosított jogorvoslati lehetőségeket, ezért felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be a Kúriához a választás országos listás eredménye ellen.

A Kúria szombaton érdemi vizsgálat nélkül elutasította a szövetség felülvizsgálati kérelmét.
Ahogyan az a Kúria honlapján olvasható végzésben olvasható, a beadványozók a Nemzeti Választási Bizottságnak (NVB) a választás országos listás eredményéről szóló határozatának megváltoztatását kérték.

A győztes jelöltre leadott, a második legtöbb szavazatot elérő jelölt eggyel növelt szavazatainak kivonása után fennmaradó szavazatok is töredékszavazatnak minősülnek, amelyekkel az országos listáról mandátumot lehet szerezni. Mindez a jogorvoslatot kérők érvelése szerint arra vezet, hogy a győztes jelöltre leadott szavazatok eleve jelentősen nagyobb aránya tovább növekszik, hiszen a szavazatok relatív többségével egyet meghaladó számú mandátumot lehet szerezni.

A Kúria szerint a kérelmezők bírósági felülvizsgálati kérelme érdemi vizsgálatra alkalmatlan. A Kúria végzésében emlékeztetett: a bírósági felülvizsgálati kérelemben meg kell jelölni, mely jogszabályba ütközik a megtámadott határozat, a kérelmezők azonban nem jelölték meg, hogy az NVB döntése a megjelölt jogszabályokat miként sértette meg.

Önmagában az a körülmény, hogy a kérelmezők a jogi normát sérelmezik, azt alaptörvénybe ütközőnek tartják, a határozat érdemi felülvizsgálatát nem eredményezheti - szögezte le a Kúria, amely erre hivatkozva érdemi vizsgálat nélkül elutasította a beadványt. A Kúria határozata ellen további jogorvoslat nincs.

A Kúria a végzésében azt is hangsúlyozta, hogy a választási rendszer, illetve az annak alapját képező normarendszer felülvizsgálatára nincs hatásköre.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com