Választás 2014 - LMP: a fenntarthatóság versenyelőnyt jelent a gazdaságban

A Lehet Más a Politika (LMP) a következő ciklusban is azt fogja szem előtt tartani, hogy a fenntarthatóság elvének a követése versenyelőnyt jelent a gazdaságban, és a zöldgazdaságban rejlő munkalehetőségekkel élni kell - jelentette ki a párt társelnöke, miután civil szervezetek képviselőivel folytattak megbeszélését szerdán Budapesten.

index-lmpSzél Bernadett emlékeztetett arra, hogy csatlakoztak hatvannégy környezetvédő civil szervezet 12 pontba foglalt környezetpolitikai kormányprogramjának kiáltványához. Hozzátette: az LMP befutó helyen lévő képviselőinek zöme aláírja a nyilatkozatot, amit előbb a társelnökök a választmány elé terjesztenek, kérve, hogy jelöltjeik írják alá azt.

A politikus elmondta, fontosnak tartják az ország energiafüggőségének csökkentését, valamint valódi, "válságálló" munkahelyek létrehozását. Hangsúlyozta, továbbra is nagyon erős antikorrupciós politikát folytatnak. Úgy értékelte, hogy a civil szervezetek által meghirdetett programban foglaltak és az LMP legfontosabb ügyei közel állnak, ezek között említette "a paksi paktum" elleni küzdelmet, a megújuló energiaforrások elterjedésének elősegítését, a kishantosi biogazdaság megvédését.

Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke történelmi tettnek minősítette, hogy az LMP elfogadta a kiáltványukat. Felhívta a figyelmet arra, hogy a képviselőjelöltek által aláírt nyilatkozat lehetővé teszi, hogy a civil szervezetek számon kérjék a képviselőktől vállalásaikat.

Kérdésre válaszolva kifejtette: ha a képviselők nem teljesítik vállalásaikat, akkor vállalják, hogy lemondanak mandátumukról, amennyiben ezt nem teszik meg, akkor a fizetésük minimálbér feletti összegét felajánlják jótékony célra, ha ezt sem teszik meg, akkor annak végrehajtását a bíróság kényszerítheti ki.

Mint mondta, a 12 pont környezetvédelmi témák mellett tartalmazza az oktatás fejlesztését, az egészségügy javítását, a korrupcióellenes küzdelmet. Lukács András beszámolt arról is, hogy az MSZP és a Párbeszéd Magyarországért jelezte, hogy egyetért a 12 ponttal, most várják az ő és a többi parlamenti párt jelentkezését.
A sajtótájékoztatón jelen volt Schiffer András, az LMP másik társelnöke is.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com