Választás 2014 - Navracsics: a konszolidáció folytatásához kér felhatalmazást a kormányoldal a választóktól

Az elmúlt években az erkölcsileg megrendült, gazdaságilag szétzilált ország újra elindult a konszolidáció útján; ennek folytatásához kér felhatalmazást a kormány a választóktól - jelentette ki Navracsics Tibor a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. A miniszterelnök-helyettes szerint sok, a baloldalban csalódott szavazó pártolt át a Jobbikhoz, és a jelenlegi baloldallal nem lehet nemzeti konszenzust kialakítani.

Navracsics TiborA közigazgatási és igazságügyi miniszter azt mondta, arra szerződtek 2010-ben, hogy Magyarország erős, versenyképes országgá váljon, és jó úton haladunk errefelé. Az elért eredmények között említette a 2,7 százalékos gazdasági növekedést, az ipari termelés és a foglalkoztatás bővülését és a rekord alacsony inflációt.

Az ellenzékről szólva a fideszes politikus felhívta a figyelmet arra, hogy az MSZP soha nem tagadta meg sem a Kommunisták Magyarországi Pártját, sem a Magyar Dolgozók Pártját, sem a Magyar Szocialista Munkáspártot. Ez az oka annak, hogy miközben mintha megtanulták volna, hogy miként kell viselkedni egy demokráciában, ha hirtelen reagálnak, akkor mégis előtör belőlük a százéves múlt - fűzte hozzá Navracsics Tibor.

A Jobbik erősödésével kapcsolatban úgy vélekedett, hogy ennek az ellenzéki pártnak sok olyan támogatója van, aki korábban a baloldalra szavazott, de már rádöbbent, hogy a baloldaltól nem várhat semmilyen megoldást.
A kormányfőhelyettes azt is mondta, hogy a radikálisok mindig is közel voltak egymáshoz; példaként említette, hogy a két világháború közötti Németországban azonos volt a kommunisták és a nemzetiszocialisták alapprogramja: a demokrácia felszámolása.

Navracsics Tibor szerint Mesterházy Attila MSZP-elnököt a Simon-ügyben a veszteségek minimalizálása vezeti. Ha igazak például Zuschlag János állításai, amelyek mellé odatesszük a Simon-ügyet, illetve Gyurcsány Ferenc azon állítását, miszerint jobb, ha nem tudjuk, hogy honnan jött a pénz az MSZP-hez, akkor valószínűsíthetjük, hogy miként működhetett a szocialisták finanszírozási rendszere - mondta a miniszter. Úgy értékelte: ebben a helyzetben a szocialisták úgy gondolják, bármit is felfednek a múltból, az nem a tisztánlátást segíti, hanem bukásukat gyorsíthatja.

Kijelentette, Magyarországon egy új baloldalra van szükség, mert a jelenlegivel még az alapvető kérdésekben sem alakítható ki nemzeti konszenzus.
Navracsics Tibor azt is mondta, Magyarország nagy erőssége mindig is az volt, hogy képes volt talpra állni a nagy tragédiákat követően, így volt ez 1848-49, 1918, 1945, 1956 és 2010 után is.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com