Választás 2014 - Országjárásra indulnak a Fidesz-KDNP politikusai

Országjárásra indulnak hétfőtől a Fidesz-KDNP politikusai: az áprilisi országgyűlési választásig hátralévő 28 napban több mint háromszáz eseményen, választási gyűlésen, lakossági fórumon vesznek részt - közölte a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

fideszkdnpNyitrai Zsolt tájékoztatása szerint a pártszövetség csaknem száz politikusa indul országjárásra - köztük Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, miniszterelnök, illetve tárcavezetők, elnökségi tagok -, hogy találkozzanak a választópolgárokkal.

Elmondta azt is, hogy hétfőtől megújulnak a Fidesz-KDNP választási óriásplakátjai, amelyek négy témakörre fókuszálnak majd: a munkahelyek megvédésére és újak teremtésére, a nyugdíjak megvédésére, a rezsicsökkentés folytatására és a családbarát támogatási rendszer fenntartására.

Minderre a kormánypárti jelöltek jelentenek garanciát - hangsúlyozta Nyitrai Zsolt.
Emellett beszámolt arról, hogy eddig 2 millió 50 ezren támogatták aláírásukkal a Fidesz-KDNP képviselőjelöltjeit.

Ennyi ember mondta azt, hogy fontos neki a munkahelyteremtés, a nyugdíjak megvédése, a rezsicsökkentés és a családbarát támogatási rendszer folytatása, illetve mondott nemet "a Gyurcsány Ferenc vezette koalíció" visszatérésére - fogalmazott.

Az aláírásgyűjtést folytatják, mert sokan jelezték, hogy még nem tudták aláírni a támogató ívet - mondta a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója, aki kérdésre válaszolva kijelentette, pártja a törvényeket betartva gyűjti az aláírásokat.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com