Választás 2014 - Több mint százezer önkéntes segíti a Fidesz-KDNP kampányát

Százhétezer önkéntes segíti a Fidesz-KDNP országgyűlési választási kampányát az árpilis 6-ig hátralévő 50 napban - közölte Nyitrai Zsolt, a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

Elmondta: a Fidesz-KDNP célja, hogy elsőként állítson hivatalosan listát, és hogy a lehető legtöbb támogató aláírást gyűjtse össze a választóktól a következő két-három hétben. Az áprilisi országgyűlési választás egyik újdonsága ugyanis, hogy már nem ajánlószelvényeket kell gyűjteniük a választáson jelöltként indulni szándékozóknak, hanem ajánlóíveken kell az induláshoz szükséges 500 érvényes támogató aláírást megszerezniük.

fideszkdnp A kormánypártok Magyar Csapat elnevezésű kampánycsapatának önkéntesei és a Fidesz-KDNP-s képviselőjelöltek hétfőtől megkezdik e támogató aláírások gyűjtését személyesen, standoknál és a pártszövetség irodáiban - közölte Nyitrai Zsolt. Megjegyezte, az elmúlt napokban arra törekedtek, hogy szórólapokat, tájékoztatókat juttassanak el minden választóhoz jelöltjeik megismertetése érdekében.

Emlékeztetett arra is, hogy az elmúlt hetekben több mint száz helyszínen tartottak rezsifórumot. Az ezeken a rendezvényeken, valamint telefonon és interneten jelentkező 107 ezer önkéntesükről szólva úgy fogalmazott: ennyien mondták azt, hogy tenni akarnak a rezsicsökkentés megvédéséért. Kiemelte egyúttal, hogy ennyi ember még soha nem segítette a Fidesz választási kampányát, sőt soha magyarországi párt mellett nem állt még ennyi önkéntes egy parlamenti választás előtt. A fideszes politikus azt mondta, azért kérik a választók aláírását, mert a Fidesz-KDNP támogatása a garancia a rezsicsökkentés folytatására, a nyugdíjak megvédésére, új munkahelyek teremtésére és a családok támogatásának folytatására.

"Felkészültek vagyunk szervezetileg (...) az országgyűlési választási kampány megszervezésére" - összegezte szavait a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója. Arra, hogy lesz-e miniszterelnök-jelölti vita, Nyitrai Zsolt azt válaszolta: ez a kérdés még nem időszerű.
forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com