Varga: az adósságátvállalás a települések fejlődési lehetőségét teremti meg

A kormány februárig 278 ötezer lakosúnál nagyobb település mintegy 430 milliárd forintnyi adósságát vállalja át, ez megteremti a fejlődés esélyét az önkormányzatoknak – jelentette ki Varga Mihály kedden Szentesen.

A konszolidáció biztosítja, hogy Csongrád megye települései is talpra tudjanak állni, és kihasználhassák a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus kínálta lehetőségeket – mondta a nemzetgazdasági miniszter megyebeli polgármesterek társaságában tartott sajtótájékoztatóján.

20120522-varga-mihaly-tarca-nelkuli-miniszterjelolt3Az adósságrendezésnek köszönhetően több pénz marad a településeknél, amelyből helyi feladatokat hajthatnak végre, illetve gazdaságfejlesztési programokat indíthatnak a munkahelyteremtés érdekében – közölte a politikus.
Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a konszolidációnak akkor van értelme, ha az adósság nem fog újratermelődni. Ennek érdekében szigorodtak az önkormányzatok gazdálkodására vonatkozó szabályok, ma már a települések hitelfelvételét jóvá kell hagynia a kincstárnak.

Az ország a konszolidációs időszakot lezárhatta, az új esztendőnek már arról kell szólnia, miként valósulhat meg az erőteljes gazdasági növekedés – fogalmazott. Farkas Sándor, a térség országgyűlési képviselője, a Fidesz Csongrád megyei elnöke közölte, 2013-ban a kormány a megyében a településektől 79 milliárd forintnyi terhet vett át, idén pedig a fennmaradó 30 milliárd forintos adósságot is rendezi.

forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com