Varga: egyre hitelesebb a magyar kormány brüsszeli megítélés szerint

Egyre inkább hiteles a magyar kormány az Európai Bizottság megítélése szerint - mondta a nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten, miután tárgyalt az Európai Bizottság alelnökével.

varga_mihaly_kormanyVarga Mihály Valdis Dombrovskisszal közös sajtótájékoztatóján elmondta: vannak vitás kérdések az Európai Bizottság és a magyar kormány között, de ezek a viták többek között arról szólnak, mekkora lesz a gazdasági növekedés idén Magyarországon; a kormány szerint a hazai össztermék (GDP) 3,1 százaléka, az Európai Bizottság szerint 2,8 százalék.

Évről évre egyre kedvezőbbek az Európai Bizottság Magyarországnak szóló ajánlásai, vagyis a brüsszeli megítélés szerint is egyre inkább hiteles a magyar kormány - mondta a miniszter. ”Messze vagyunk már a szocialista kormányok időszakától, amikor Brüsszelből kellett figyelmeztetni az akkori magyar kormányt, hogy rossz számokat ad meg” - jegyezte meg.

Az Európai Bizottság május közepén kiadott, az egyes tagállamokra vonatkozó jelentésében öt ajánlást fogalmazott meg Magyarország számára, az alelnök és a nemzetgazdasági miniszter többek között ezekről egyeztetett csütörtökön az Országházban.

A megbeszélés után Varga Mihály elmondta: az egyik vitás kérdés a magyar kormány és az Európai Bizottság között a közmunkaprogram. Magyarország ezt egy sikeres programnak tartja, az ebben résztvevők 13 százalékának sikerült visszatérnie a munkaerőpiacra - mondta a miniszter. Ahogy azt 2010-ben ígértük, segély helyett munkát kívánunk adni mindenkinek - tette hozzá.

Kitért arra, hogy az adózási rendszert illetően szintén eltérnek az álláspontok. A magyar kormány álláspontja világos: nem kíván változtatni az egykulcsos, arányos adórendszeren, mert ez beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hozzájárult a gazdasági növekedéshez, a foglalkoztatottság bővüléséhez - mondta.

Valdis Dombrovskis elmondta: jól fejlődik a magyar gazdaság, a 3,6 százalékos tavalyi GDP-növekedés a második leggyorsabb volt az Európai Unióban. A magyar kormány jövő évre vonatkozó előrejelzése derűlátóbb, mint az Európai Bizottságé – mondta.

Hozzátette, tárgyaltak arról, szükséges-e kiigazítás az idei és a jövő évi magyar költségvetésben. Az Európai Bizottság szerint idén a GDP 0,5 százalékának, 2016-ban a GDP 0,6 százalékának megfelelő kiigazításra lesz szükség a strukturális hiány tartásához. A magyar kormány vitatja ezt.

Az Európai Bizottság alelnöke - aki az euróért és a szociális párbeszédért felelős biztos is egyben - elmondta: tárgyaltak még a magyar gazdaság versenyképességét érintő más tényezőkről.

Ezek közül kiemelte, hogy - sok más tagállamhoz hasonlóan - Magyarországon is helyre kell állítani a banki hitelezést.

Az MTI kérdésére, hogy Brüsszel egyik ajánlását lehet-e úgy érteni, hogy az Európai Bizottság szorgalmazza a magyarországi kereskedelmi bankokban szerzett állami tulajdonrész mielőbbi megszüntetését, az alelnök elmondta: az a cél, hogy a bankszektor minden tagállamban ellássa a feladatát.

Magyarországon ezt több tényező nehezíti, ilyen a bankszektorra kivetett különadó vagy a nem teljesítő hitelek magas aránya. Emlékeztetett, hogy Magyarország kötelezettséget vállalt arra, hogy az állam idővel megválik a kereskedelmi bankokban szerzett tulajdonrésztől, az Európai Bizottság bátorítja erre a magyar kormányt - fogalmazott.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com