Veszprémi választás - Együtt: a veszprémieknek kell megtalálniuk a legalkalmasabb jelöltet

Az Együtt - A Korszakváltók Pártja szerint a jövő februári veszprémi időközi országgyűlési választás a kétharmad befolyásolása miatt országos jelentőségű, a legalkalmasabb jelöltet viszont a helyieknek kell megtalálniuk.

Szigetvári Viktor, az ellenzéki párt társelnöke szombaton Budapesten, az Együtt országos politikai tanácsának ülése közben tartott sajtótájékoztatón pártja nevében gratulált az MSZP-nek az újpesti időközi választás megnyeréséért. Emlékeztetett arra, hogy a korábbi ellenzéki választási megállapodást betartva nem vettek részt az újpesti időközi parlamenti választáson.

együtt

Az Együtt társelnöke elmondta, pártja a következő héten alakítja ki végleges álláspontját a veszprémi voksolásról, mindazonáltal megjegyezte: örömmel fogadta Kész Zoltánnak, a Polgári Platform civil szervezet vezetőjének a jelentkezését, aki egy "tisztességes helyi jelölt".
Szigetvári Viktor kifejtette, az országos politikai tanács a párt választmányaként működő testület, amely rendszeresen, másfél, kéthavonta ülésezik. A tanács szombati ülésének napirendjén egy vitaanyag szerepel, amely az Együtt 2018-ig tartó politikai stratégiáját kívánja meghatározni, így például azt, mit tudnak tenni a kormánnyal szemben formálódó egyre erősebb elégedetlenség ügyében, valamint a magánnyugdíj-pénztári vagyonok védelméért - mondta a párt társelnöke.

A sajtótájékoztatón Pataki Márton, az Együtt országos politikai tanácsának alelnöke a párt identitását újrafogalmazó stratégiáról szólva azt mondta, elsődleges céljuk a középosztály kibővítése, ennek érdekében pedig három "attitűdpárt" fogalmaztak meg. Ezek közül első a következetesség és az átláthatóság, ami a gyakorlatban azt jelenti: egy lakossági fórumon ugyanannak kell elhangoznia, mint egy elemzői háttérbeszélgetésen. Az Együtt politikáját emellett a felelősségnek és a szakszerűségnek, továbbá az együttműködésnek és az elfogadásnak kell jellemeznie.
Szigetvári Viktor kérdésekre válaszolva közölte, az Együtt politikusai kedden "civil felindultságukban" szerveztek tüntetést a magánnyugdíj-pénztári vagyon államosítása ellen. Hangsúlyozta, az Együtt büszkén vállalja, hogy politikusai részt vettek a keddi demonstráció szervezésében, ugyanakkor az nem igaz, hogy rátelepedtek volna a tüntetésre.

"Nem a politika telepedett rá erre az ügyre, hanem a politikusok és a civilek is elmondják a véleményüket" - fogalmazott, megjegyezve: örül annak, ha végre erősödik az a magyar civil társadalom, amely a politikával szemben megrendelésekkel lép fel. "Ha pedig közülük néhányan politikusok lesznek, én annak is örülni fogok" - jegyezte meg. Kitért arra is, hogy politikusként nem fogalmaz meg kritikát demonstrációt szervező civilekkel szemben, ugyanakkor elutasítja a "politikusellenes rasszizmust", mivel szerinte nem lehet kollektív bűnösséget kikiáltani a valójában megkülönböztethető felelősségű politikusok között.
Az Együtt társelnökét kérdezték a Simon-ügyről is, amelyről azt mondta, minden olyan kezdeményezést támogatnak, amely tisztázni kívánja a kialakult helyzetet.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com