Veszprémi választás - Gerstmár Ferencet indítja az LMP (2.rész)

Gerstmár Ferenc, az LMP helyi önkormányzati képviselője a párt jelöltje a február 22-i veszprémi időközi országgyűlési választáson - jelentette be az LMP társelnöke pénteken a városban.

LMP_logoSchiffer András közölte: Gerstmár Ferenc személyében az LMP helyi civilt indít, aki pontosan ismeri a helyi közösségek problémáit.

Gerstmár Ferenc második ciklusát kezdte meg a veszprémi városi képviselő-testületben, országosan pedig az LMP önkormányzati és rendészeti szakszóvivőjeként tevékenykedik - mondta a jelöltet bemutatva a párt társelnöke.
Schiffer András emlékeztetett: novemberben - az LMP történetében először - jelezték a többi ellenzéki pártnak, hogy ha van egy valamennyi veszprémi ellenzéki párt szavazói számára elfogadható független jelölt, hajlandóak támogatni.

Kiemelte, Török Gábor politológus, ha elindul, ilyen jelölt lehetett volna, de csodálkoztak azon, hogy a "kormányt nem váltó összefogás pártjai Gyurcsány Ferenc füttyszavára felsorakoztak egy szabadpiaci fundamentalista jelölt mögé".

Miután közölték, hogy Kész Zoltán számukra nem elfogadható, megkeresték Józsa László helyi kötődésű közgazdászt, de egyetlen ellenzéki párt sem jelezte, hogy őt közös jelöltként elfogadná - tette hozzá.
Az LMP társelnöke szerint "nem az a kérdés valójában a kormányt nem váltó összefogás pártjai számára, hogy megtörik-e a kétharmadot. Valójában a történet arról szól, hogy a kormánynemváltó összefogáson belül kié lesz a dominancia a következő években".

Céljairól szólva Gerstmár Ferenc kiemelte: meg kell állítani a tömeges elszegényedést, az elvándorlást. Hangsúlyozta: a válságból az oktatás fejlesztése, a kisvállalkozások támogatása vezetne ki, nem pedig a megszorítások. A jelölt szerint felelős politikára van szükség, mely hosszú távon nyújt alternatívát a kétharmaddal szemben.

A pénteki bejelentésen jelen volt Józsa László is, aki szerint Gerstmár Ferenc alkalmas arra, hogy a várost képviselje az elkövetkező időszakban a parlamentben.

A február 22-i időközi országgyűlési képviselő-választáson Veszprém megye 1-es számú egyéni választókerületében az európai uniós biztossá kinevezett Navracsics Tibor helyére választanak képviselőt.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com