Volner: a Jobbik nem állít államfőjelöltet

Volner János a miniszterelnökre utalva kijelentette: Magyarországon ma csak abból lehet államfőjelölt, "akinek Viktor engedi".

A Jobbik azt szeretné, hogy olyan ember kerülhessen a köztársasági elnöki székbe, aki képes a magyar nemzet egységét megjeleníteni, nem megosztó személyiség és nem köthető egyetlen politikai tömörüléshez sem - magyarázta.



Kiemelte: ezért azt a javaslatot teszi a frakciója tagjainak, hogy ne vegyék fel a szavazólapokat a köztársasági elnök megválasztásakor, ne vegyenek részt abban a színjátékban, amelyben "nyilvánvalóan" az Orbán Viktor által favorizált jelölt nyer.

A Jobbik frakcióvezetője hangsúlyozta: Áder János és Majtényi László teljesen alkalmatlan arra, hogy megjelenítse a nemzet egységét, mindketten megosztó személyiségek és nyilvánvalóan elkötelezettek egy-egy politikai tömörülés mellett, így a Jobbik nem tudja támogatni a megválasztásukat. Volner János szerint a baloldali pártok vezető politikusai leszámoltak annak az esélyével, hogy 2018-ban le lehessen váltani az Orbán-kormányt, egyetlen fontos céljuk megőrizni vagy elfoglalni vezető pozíciójukat "a baloldalon belüli házi versenyben". Jelenleg egy kormányváltásra képes alternatíva van, a Jobbik - mondta.

A frakcióvezető arról is beszélt, hogy az LMP a "politikai paktumok áldozata lett", egyre inkább elvtelenül viselkedik, "hol a Fidesszel, hol a baloldallal áll össze" különböző ügyekben. Kérdésre Volner János közölte: fel sem merülhet, hogy a Jobbik a "korrupt baloldallal" összefogjon. A 4-es metró ügyében is az látható, hogy a baloldali gazdasági és politikai érdekszféra szorosan összefonódott a Fideszével - vélte.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com