Vona: ez egy jó javaslat

A Jobbik elnöke jónak, támogathatónak ítélte a kormány alaptörvény-módosító javaslatát, ugyanakkor jelezte: tartalmi jellegű módosításokat vetnek fel a keddi ötpárti egyeztetésen.

Vona Gábor hétfői budapesti sajtótájékoztatóján közölte, hogy előzőleg Gulyás Gergellyel, a Fidesz alelnökével egyeztetett technikai kérdésekről, az ötpárti találkozón pedig várhatóan Volner János frakcióvezető képviseli a pártot. Hozzátette: továbbra is személyes találkozót kér a kormányfőtől, amire a héten sor kerülhet.

vona gábor

 

Az ezt firtató kérdésre elmondta, vannak olyan szempontok, amelyeket elsőként nem a sajtóval vagy más pártvezetőkkel kíván megvitatni, hanem Orbán Viktorral.

A pártelnök konstruktív ellenzéki pártként hivatkozott a Jobbikra, amely partnere lehet a kormánynak Magyarország alkotmányos védelmében, egyúttal károsnak nevezte, hogy a többi ellenzéki párt kimarad a vitából.

Vona Gábor kifejtette: a migráció és a kvóták nem az EU-s alapszerződésekben, hanem másodlagos jogforrásokban szerepelnek, és osztja a német alkotmánybíróság álláspontját, amely ilyen esetekben a tagállami alkotmányt tartja erősebbnek.

A Jobbik elnökét kérdezték a Népszabadság című napilap kiadásának felfüggesztéséről is. Azt felelte: a lap indulása "nem Magyarország dicső történelmi időszakába vezet vissza", és érezte, hogy nem állnak egy platformon, de a kérdés szerinte nem erről szól, hanem arról, hogy a hatalom szerint nincs joga megjelenni más véleménynek.

Értékelése szerint ez szimbolikus ügy, az ellenzéki sajtónak megvan a maga szerepe, néha "fájdalmas tud lenni a létezése", de pontosan így tud előremenni a demokrácia.

Kérdezték arról is, hogy sajtóhírek szerint gyanúsítottként hallgatták ki a fideszes Mengyi Rolandot. Vona Gábor - mint mondta - azt tartaná előremutatónak, ha a politikus lemondana és időközi választás lenne a választókörzetében, illetve ha magától nem teszi meg, akkor a Fidesznek kell kérnie mandátumának visszaadására.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com