Vona Gábor: alacsony a mentők bérszínvonala

Az ellenzéki pártelnök országjárása részeként a siófoki választókerület több településén - Tabon, Ecsenyben, Kerekiben és Siófokon - tesz látogatást Rig Lajossal, a párt egészségügyi szakpolitikusával.

Vona Gábor hangsúlyozta: nagy szükség volt a mentők bérkiegészítésére, bérrendezésére, de továbbra is alacsony az ágazatban dolgozók fizetése az elvégzett munkájukhoz és a felelősségükhöz képest.



"Vannak olyan dolgok, ágazatok, amelyek fejlesztése nem lehet pártpolitikai kérdés" - fogalmazott. Hozzátette: "mi, politikusok akkor járunk el a leghelyesebben, ha a szakmára bízzuk a fejlesztési irányt, és ez alapján próbáljuk meg a lehető legtöbb forrást biztosítani a tervek valóra váltásához".
Szólt arról is, hogy ígéretet kaptak a tabi mentőállomás felújítására, amelynek sorsát figyelemmel kívánják kísérni a jövőben is. A politikus ismertetése szerint az egyik megkérdezett mentő - aki több mint 15 éve dolgozik a szakmában és egy gyermeket nevel - arról számolt be, a bérrendezés 20-30 ezer forinttal növelte a fizetését, így a jelenlegi nettó bére 140 ezer forint körül alakul.

Rig Lajos elmondta, nemcsak életpályamodellre, hanem jövőbemutató bérszínvonalra is szüksége van a mentőknek, hogy legyen elég szakember a területen, mert a jelenlegi fizetésük nemhogy a nyugati országokét, de Szlovákiáét sem éri utol. Pozsonyban egy mentőápoló 450 ezer forintnak megfelelő eurót keres - tette hozzá.
A tabi mentőállomás - amely egy 1950-es években épült családi házban működik - a környék 13-14 ezer fős lakosságát látja el 13 fős személyzettel, havonta 100-110 kivonulással, 7-8 ezer kilométert megtéve két - egy új és egy régebbi - mentőautóval. A nem sajtónyilvános, informális látogatásra a tabi mentőállomásra érkező jobbikos képviselőket Pék László, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) általános orvos-igazgatója, Győrfi Pál, az OMSZ kommunikációs vezetője, valamint Mészáros Zoltán, a tabi mentőállomás vezetője fogadta, válaszolva a felmerült kérdésekre.
Az informális találkozó után az OMSZ az MTI kérdésére azt közölte, a látogatáson egyebek mellett az hangzott el, hogy a tabi mentőállomás felújításra szorul, ezért azt 2017 első felében kormányzati forrásból felújítják. Az OMSZ képviselői a látogatókat arról tájékoztatták, hogy a megye mentőállomás-hálózata az uniós program keretében 2015-ben három új állomással bővült, melyeken összesen hat új mentőgépkocsi állt szolgálatba Igalon, Böhönyén és Kadarkúton. Ugyancsak egy uniós program részeként korszerűsítés, felújítás történt Siófok, Fonyód, Marcali, Csurgó, Nagyatád, Barcs mentőállomásain, Kaposváron pedig a garázs felújítása mellett oktató, szimulációs központot, valamint új mentésirányítói helyiséget alakítottak ki.
Közlésük szerint a tabi mentőállomás gépkocsiparkja idén egy új Mercedes mentőautóval korszerűsödött, a terület mentőellátását két szervezett mentőegységgel végzik, de szükség esetén Siófokról, illetve a balatonfüredi vagy sármelléki helikopterbázisról is a legmagasabb szintű segítség érkezhet a rászorulókhoz.

Kérdésre válaszolva elhangzott, a mentőmunka megbecsülésének erősítése zajlik, célja a megkezdett bérfejlesztés folytatása mellett az életmentő hivatás népszerűsítése a fiatalok körében. Szóba kerültek a mentőket ért atrocitások, fizikai támadások is. Az OMSZ képviselői ezzel kapcsolatban kifejtették, már eddig is komoly lépéseket tett a mentőszolgálat a dolgozók biztonságának fokozására, és ezt a munkát a továbbiakban is fontos feladatának tekinti.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com