PSZ: semmilyen érdemi megállapodás nem jött létre a szaktárcával

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint semmilyen érdemi megállapodás nem jött létre az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) köznevelési államtitkárságával folytatott egyeztetésen.EmmiA szakszervezet pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, téves helyzetértékelésen alapul az Emmi azon közleménye, amelyben hírt ad a Pedagógusok Szakszervezetével folytatott eredményes szakmai egyeztetésről.
Kifejtették: a Pedagógusok Szakszervezete XXV.kongresszusa 2015.
december 5-én megtárgyalta és elfogadta "A köznevelés helyzetéről" szóló jelentést, és azonnali tárgyalásokat kezdeményezett a kormánnyal a sürgős, nem halasztható korrekciók végrehajtása érdekében.

A kormány képviselőivel történő egyeztetés a pedagógusok sztrájkbizottságában részt vevő szakszervezetek elnökei és a kormány által felhatalmazott Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere részvételével szervezendő plenáris ülés keretében valósul meg - közölték.

Hozzátették: január 12-én ennek a plenáris ülésnek a szakmai szintű előkészítése folyt a köznevelési államtitkárság és a pedagógusok sztrájkbizottságában részt vevő szakszervezetek képviselői között.A szakmai egyeztetés során semmilyen érdemi megállapodás nem jött, nem jöhetett létre.A minisztérium által kiadott közlemény nem fedi a tényeket - írta a szakszervezet.

Az Emmi köznevelésért felelős államtitkárságának csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében az olvasható: az államtitkárság és az Oktatási Hivatal a héten folytatta a tavaly novemberben megkezdett tárgyalásokat a tanfelügyeleti és intézményi önértékelési rendszer bevezetésének tapasztalatairól, a szükséges egyszerűsítésekről és adminisztrációcsökkentésről.

Kedden a Pedagógusok Szakszervezetével, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezettel és az Oktatási Vezetők Szakszervezetével tárgyaltak, csütörtökön a Nemzeti Pedagógus Kar és a Közoktatási Szakértők Országos Egyesületének tárgyalódelegációjával egyeztettek.

Közölték: a csütörtöki tárgyaláson több konkrét kérdésben megállapodtak, "ennek köszönhetően az önértékelési, tanfelügyeleti és a pedagógusminősítési rendszer kevesebb teherrel fog járni" a pedagógusoknak, intézményvezetőknek és mesterpedagógus szakértőknek.

Hozzáfűzték, hogy a csütörtöki megállapodások egy része már az idei önértékelési, tanfelügyeleti és minősítési eljárásokban is érvényesíthető, míg a nagyobb horderejű változások jövőre lépnek hatályba.Megállapodtak abban is, hogy még januárban folytatják a szakmai egyeztetéseket - írták.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Első alkalommal észleltek fehércsőrű búvárt Magyarországon

Első alkalommal észleltek fehércsőrű búvárt Magyarországon

Magyarországon először figyeltek meg fehércsőrű búvárt a balatonföldvári mólónál december 3-án. Nagy valószínűséggel az elmúlt napokban tomboló északi szél sodorhatta a Kárpát-medencébe ezt a Közép- és Kelet-Európában rendkívül ritkán megjelenő madárfajt - közölte a Magyar Madártani és Természetvéd

Selyem, kelmék és luxus várja Orbán Viktort a Várban!

Selyem, kelmék és luxus várja Orbán Viktort a Várban!

Selyem és 24 karátos arany berendezés legalább 360 millió forintba került a Szent István-teremben, Orbán Viktor új lakhelyén – Magyarország adózói jól teljesítenek.

Egy IFA 3 köbméter ganét borított a kaposvári kormányhivatal elé

Egy IFA 3 köbméter ganét borított a kaposvári kormányhivatal elé

Ezzel az LMP szeretné felhívni a figyelmet, hogy a kormány felhatalmazás nélkül folytatja a földárveréseket.

Ásotthalmon betiltották a burkát, csadort és a nikábot is! – Toroczkai megszívatta a sajtót

Ásotthalmon betiltották a burkát, csadort és a nikábot is! – Toroczkai megszívatta a sajtót

Felrobbant az internet, hogy miféle rasszista és bevándorló ellenes település Ásotthalom, polgármesterével az élen!

Terror hajnala Magyarországon 2006 okt. 23. Budapest! – videó

Terror hajnala Magyarországon 2006 okt. 23. Budapest! – videó

Morvai Krisztina és Grespik László jogászok beszélnek a 2006-os budapesti rendőr terrorról!

Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól (2. rész)

Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól (2. rész)

Jogerősen felmentette a Fővárosi Törvényszék csütörtökön Pityinger Lászlót, akit Orbán Viktor kormányfő hungarocellből készült szobrának három évvel ezelőtti ledöntésével kapcsolatban garázdasággal vádoltak.


Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól

Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól

Budapest, 2016. november 24. Pityinger László perének tárgyalásán a Fővárosi Törvényszék tárgyalótermében.

Nézzük meg milyen mocskot etetett az albán pékség a magyarokkal – videó

Nézzük meg milyen mocskot etetett az albán pékség a magyarokkal – videó

Feltételezhetően egy albán pékséget zárt be a NÉBIH egy budapesti péküzemben.

Kész az okoskerítés a magyar-szerb határ 10 kilométeres szakaszán

Kész az okoskerítés a magyar-szerb határ 10 kilométeres szakaszán

A szerb-magyar határon 10 kilométer hosszan már elkészült a kettős védvonal, azaz az okoskerítés.

800% százalékos cigaretta áremelés - megdöbbentő! Mennyit vagy hajlandó adni érte?

800% százalékos cigaretta áremelés - megdöbbentő! Mennyit vagy hajlandó adni érte?

A kérdés, hogy megéri ennyit költeni kedves dohányosok az egészségetek tönkretételére???

http://ujhazak.com