Rétvári: azért kell tenni, hogy Magyarország függetlenségét senki ne vehesse el

Azért kell tenni, hogy Magyarország függetlenségét senki ne vehesse el, hogy soha ne próbáljanak Magyarországon hatalomba kerülni olyanok, akiknek a támogatása nem Magyarországról származik, hanem külföldről - mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, országgyűlési képviselő pénteken a Pest megyei Rádon.A politikus az 1956-os októberi forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából rendezett ünnepi megemlékezésen tartott beszédében kiemelte: "ezt a leckét mi többszörösen, néha nyugati, néha déli, néha keleti irányból, de megtanultuk". Fontos, hogy Magyarország vezetői mindig a magyar emberek érdekeit képviseljék - jelentette ki.
    

Hangsúlyozta: büszkének kell lenni az '56-os forradalmárokra, szabadságharcosokra. Kevés nemzet van, amely annyit tett a szabadságáért, "a történelmünkre nagyon büszkék lehetünk" - fogalmazott. Minden nemzeti ünnepünk a magyar, független, önálló, szuverén állam ünnepe. "Nekünk, magyaroknak mindig az a rész jut a történelemből, hogy amikor mi forradalmat indítunk, az mindig szabadságharc is" - hangoztatta Rétvári Bence.
    

Kifejtette: forradalom az, "amikor a magyar emberek az elnyomásukból felkelnek", amikor elég nekik az, hogy valakik elnyomják őket és szabadságot akarnak. A forradalom arról szól, hogy az elnyomók az elnyomóik ellen lázadnak, de a magyaroknak a forradalom szabadságharc is, mert az elnyomók mindig külföldről érkeznek, külföldiek által kerülnek hatalomba - mutatott rá. Hozzátette: "mi, magyarok csak akkor tudjuk szabadon élni a mindennapjainkat, hogyha függetlenül él az ország más hatalmaktól".
   

Rétvári Bence szerint bármely hatalom is próbált "minket a részévé tenni vagy függőségben tartani", azt sohasem közvetlenül tette, hanem mindig volt egy vele együttműködő, kollaboráns réteg, vagyis mindig voltak olyanok, akik az idegen hatalmat kiszolgálták, "és ezért nem volt számukra nagy ár az, hogy az országot kiszolgáltatják egy külső hatalomnak".
    

"Kellettek mindig olyanok a külföldi elnyomóknak, akik a saját nemzetükkel szembefordulnak, akik magyarként magyarokra lövetnek, akik magyarként a magyar emberek javát elveszik" - mondta. A politikus kitért arra: erős vezetőkre van szükség, mert ha egy országnak erős vezetése van, amely kiáll az országért, amely nem fél konfliktust vállalni, amely nem fél néha nemet mondani, akkor "nem tudnak átlépni rajtunk a nagyhatalmak".
    

Arról is beszélt, hogy "ma sem élünk könnyű történelmi időket": sosem gondoltuk volna, hogy a háború fog dúlni a szomszédban, hogy ilyen nehézségekkel fog küzdeni a kontinens, hogy az energiaár ötszörösére-hatszorosára nő. Emellett annak a veszélye is itt van, hogy "újra egy vasfüggöny ereszkedik le Európában, és újra Európa egyik és másik fele között nincs átjárás, nincs kapcsolat, nincs semmiféle együttműködés" - hangsúlyozta.
    

Kiemelte: remélhetőleg minél hamarabb béke lesz Európában, és "visszaáll egy olyan korábbi békés világ, ahol minden országnak a függetlensége, a békéje sokkal inkább biztosított".


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com