Rezsicsökkentés - Pintér: nem lehet, hogy energia ürügyén túl sok pénzt vigyenek ki az országból

Nem lehet, hogy a multinacionális szolgáltató cégek energia ürügyén indokolatlanul sok pénzt vigyenek ki az országból - jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter egy újbudai fórumon szerdán.

pinterA tárcavezető szerint a hazai bérekhez viszonyítva a gázárak Magyarországon a legmagasabbak Európában, villamos energia tekintetében pedig a második legnagyobb összeget kell fizetni. Hangsúlyozta, "ezt nem lehet így hagyni".
Pintér Sándor szerint reális célkitűzés, hogy az ország a középmezőnybe kerüljön az árarányok területén. Ezt a megvalósuló jogszabály-módosításokkal el tudja érni a kormány.
A belügyminiszter az energiaárak változásait ismertetve jelezte, az áremelések oka, hogy privatizáltak számos energiavállalatot, s mivel nem volt hatósági ár, azok a profittermelésre "rendezkedtek be".

A rezsicsökkentésre utalva megjegyezte, ha a tervezett intézkedéseket végre tudják hajtani, akkor az év végén újabb jelentős csökkenés várható, ami az alacsony inflációval együtt nézve rendkívül jó eredmény.
Pintér Sándor az eddigi intézkedéseket részletezve azt is megjegyezte, hogy "a rendszerben számos anomália volt", az egyszeri kéményseprés díja például egyik településen 1800, a másikon 28 ezer forintba került, attól függően, ki végezte a közszolgáltatást.
Szólt arról is, hogy miközben egy-egy családnak a rezsicsökkentés éves szinten 100 ezer forint megtakarítást is jelenthet, aközben az összes lakossági megtakarítás eléri a 400 milliárd forintot, ami "az országban marad és itt költik el".
A fórumon Simicskó István sportért felelős államtitkár, XI. kerületi országgyűlési képviselő arról beszélt, a kormány azért kezdett bele a rezsicsökkentésbe, hogy a magyar emberek élete kiszámíthatóbb legyen, életminősége javuljon. Mint mondta, már most jelentős eredmények vannak, amit újabb 11,1 százalékos csökkenés követ. A fideszes politikus szólt az árfolyamgátról, a végtörlesztésről, valamint arról, hogy az ország kijött az "adósságcsapdából" és ismét növekszik a gazdaság.

forrás: MTI

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com