• 8 ℃ / 15 ℃

Simicskó: a terroristák ellen minden eszközt be kell vetni

A terroristák ellen minden eszközt be kell vetni - szögezte le a honvédelmi miniszter péntek reggel a TV2 Mokka című műsorában. Simicskó István kiemelte azt is, hogy a kormány a terrorellenes akciócsomagjával sem hozna alaptalan, az arányosságot figyelmen kívül hagyó intézkedéseket.isisA miniszter felidézte, a kormány korábban is jelezte, hogy a migráció, a tömeges bevándorlás "jó lehetőséget" adott arra, hogy terroristák jussanak Európába, és felhívta a figyelmet arra is, hogy ezáltal Európa terrorfenyegetettsége nő.

Ezt igazolják a múlt novemberi párizsi merényletek és a héten történt brüsszeli robbantások is - fejtette ki Simicskó István, hozzátéve: fel kell készülni arra, hogy Európa bármely más fővárosában történhetnek hasonló cselekmények.
Simicskó István kitért arra, az említett eseteknél is felmerült, hogy a titkosszolgálatok nem osztottak meg minden információt egymással.

Ezért döntött úgy a kormány, hogy szükség van egy koordinációs szervezetre.
A terrorelhárítási információs és bűnügyi központba minden polgári és katonai titkosszolgálatból delegálnának tagokat. A honvédelmi miniszter azt mondta: hasonló lenne, mint a szervezett bűnözés elleni koordinációs központ. Azt szeretnék, hogy ez az új szervezet minél gyorsabban felálljon, mert - mint megjegyezte - bármikor bekövetkezhet egy a brüsszeli robbantásokhoz hasonló esemény.

A kormány csütörtökön bejelentett terrorellenes intézkedési csomagjáról elmondta: terrorhelyzet esetén a kormány hozhatná meg a szükséges intézkedéseket, bizonyos korlátozásokat. Ezekről viszont a parlamentet, illetékes szakbizottságait, a honvédelmi és rendészeti, valamint a nemzetbiztonsági bizottságot is tájékoztatnia kell.

A honvédelmi miniszter megjegyezte, hogy más országokban a hasonló döntéseket már meghozták. Mint kiemelte: a biztonság az egyik legfontosabb érték, amiért áldozni kell. A szabadságértékeket védő ellenzéki reakciókra akként reagált, hogy szabályokra, együttélési normákra szükség van. Közlekedési szabályok is vannak, amiket betartunk - fogalmazott.

Simicskó István elmondta: lesz még egyeztetés, amely során az ellenzéki pártok frakcióvezetőit is tájékoztatják az intézkedési csomag elemeiről. A honvédelmi miniszter kiemelte: a magyar emberek biztonságából nem szeretnének engedni. Új helyzet van - szögezte le a honvédelmi miniszter, hozzátéve: az ellenzéki pártokat arra kérik, hogy az új helyzetre tekintettel értékeljék át álláspontjukat.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Pihés tojást kaptak a betegek egy dél-pesti kórházban - fotó

Pihés tojást kaptak a betegek egy dél-pesti kórházban - fotó

Egy újabb szégyenletes kórházi kosztról készült fotó borzolja a kedélyeket.

Kilakoltathatják az anyát, akinek a tésztagép letépte a fél karját

Kilakoltathatják az anyát, akinek a tésztagép letépte a fél karját

Nem tud dolgozni, ezért a felmondott hitele miatt kilakoltatás fenyegeti a tiszaújvárosi nőt.

Játszótéren zsibongó gyerekek miatt háborognak egy győri lakótelepen

Játszótéren zsibongó gyerekek miatt háborognak egy győri lakótelepen

A lakók nem csak szóban akadtak ki, hanem felháborodott terjedelmes levelet is írtak.

Visszajuttatta a lány a moziban talált 770 ezer forinttal teli pénztárcát

Visszajuttatta a lány a moziban talált 770 ezer forinttal teli pénztárcát

A péceli lány egy percig nem gondolkodott hogy megtartja a talált pénzt.

Döbbenet: ezt adták enni a 10 hónapos babának a debreceni kórházban

Döbbenet: ezt adták enni a 10 hónapos babának a debreceni kórházban

Egy nagymama tette fel a fotót arról, milyen kórházi kosztot kapott a 10 hónapos unokája.

Visszahívja a Bosch több sarokcsiszolóját

Visszahívja a Bosch több sarokcsiszolóját

Tilos használni vagy továbbadni a Bosch egyes tavaly gyártott vagy javított sarokcsiszolóját a cég tájékoztatása szerint.

Megkeseríti a röszkei pár életét az állandóan beszélő okoskerítés - videó

Megkeseríti a röszkei pár életét az állandóan beszélő okoskerítés - videó

Csendes békés helyen élt egy röszkei pár, míg fel nem húzták az okoskerítést.

Hipós vizet itattak véletlenül 14 pápai óvodással

Hipós vizet itattak véletlenül 14 pápai óvodással

Pápán az óvodások véletlenül hipós vizet ittak, 14-en kerültek kórházba.

Ezt a levelet írta a 80 éves nénivel otthagyott utas a BKV-sofőrnek

Ezt a levelet írta a 80 éves nénivel otthagyott utas a BKV-sofőrnek

A 80 éves nénivel együtt várakozó Csillát nem vette fel a sofőr.

Hazaérkezése után kegyetlen dolgot műveltek a fehér gólyával Berzéken

Hazaérkezése után kegyetlen dolgot műveltek a fehér gólyával Berzéken

Több ezer kilométert repült, hogy hazatérjen, itthon pedig kegyetlenül bántak vele.

http://ujhazak.com