Szakértő: nem vagyunk túl a menekültválság csúcsán

Nem vagyunk túl a menekültválság tetőfokán, túl optimista a német belügyminiszter erről tett kijelentése - mondta Kiss J. László, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára az M1 aktuális csatornán hétfőn.

A szakértőt arról is kérdezték, hogy Thomas de Maiziere a Tagesspiegel című lap vasárnapi számában úgy fogalmazott: "nagyon óvatosan mondom, hogy túlestünk a menekültválság csúcsán".
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Kiss J. László felhívta a figyelmet arra, a német belügyminiszter kijelentette azt is, az észak-afrikai országokkal is hasonló megállapodást kellene kötni, mint amilyen az Európai Unió és Törökország között született.

1

A menekültválságról szólva közölte: "nem vagyunk túl a tetőfokán, ez nagyon merész kijelentés", talán kincstári optimizmusnak nevezhető. Hozzáfűzte, látható, hogy a hétvégén is 300-400 menekült érkezett a görög szigetekre.
Kiss J. László szerint a kérdés az, hogy az EU-török megállapodás végrehajtása milyen üzenetet küld a menekülteknek, hogyan alakulnak ki az alternatív menekültútvonalak, és hogyan tudja az EU további megállapodásokkal kizárni ezeket a lehetőségeket.

Hozzátette továbbá, hogy nem tudni, Németország mellett a megállapodásban szereplő 72 ezer szír menekült befogadásából a többi EU-tagország milyen mértékben vállal részt. Jelezte: a török magatartás "sem világos", mert a törökök szír menekülteket fordítanak vissza szülőföldjükre az Amnesty International jogvédő szervezet jelentése szerint.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

http://ujhazak.com