Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarország biztonsága a Száhel-régióban kezdődik

Magyarország biztonsága a Száhel-régióban kezdődik, ezért Magyarország komplex támogatásicsomaggal segíti a régió egyetlen stabil országát, Csádot - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.A minisztert annak alkalamával kérdezték, hogy kedden megbeszélést folytatott a Csádi Köztársaság nemzetvédelmi miniszterével, Dago Yacoubbal és aláírták a két ország katonai együttműködéséről szóló megállapodást. Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta: a Száhel-régió a világ egyik legszegényebb térsége, a terrorizmus és a nehéz életkörülmények által kiváltott migráció kiindulópontja. Hozzátette: a régió egyetlen stabil állama Csád, és Magyarország elemi érdeke, hogy Csád stabil maradjon, ezért komplex támogatási csomaggal segítik az országot, melynek civil és katonai eleme is van.
    

Hozzátette: az Országgyűlés 200 katonából álló misszióhoz adott felhatalmazást, a Magyar Honvédség az önálló misszióban kiképzéssel, mentorálással támogatja a csádi haderőt, amellyel szorosan együttműködik. A misszió előkészítése folyamatos, a főerő jövő év első negyedévében indulhat az afrikai országba. Szalay-Bobrovniczky Kristófot kérdezték a november elején tartott Adaptive Hussars 23 hadgyakorlatról is, a miniszter ezzel kapcsolatban elmondta, 47 katonai szervezetet vontak be a gyakorlatba és körülbelül hatezer embert, ebből 500-600 tartalékos volt. Hozzátette: a gyakorlatba váratlan incidenseket is beépítettek, így több embert kellett megmozdítani.
    

A miniszter elmondta, a négy NATO-tagállam katonái részvételével megtartott hadgyakorlaton "megmozdult az egész rendszer", a magyar katona ismét azt érezte, hogy fontos, és a közigazgatás is nagyon jól együtt tudott működni a haderővel. Hozzátette: bár a gyakorlat tartalmazott éleslövészetet is, de nem a harc maga, hanem a harcra való felfejlődés gyakorlása volt a cél, így például a Tiszán pontonhídon kelt át a nehéztechnika. Emellett más váratlan incidens is volt, ami kiszámíthatatlanná tette a gyakorlatot a résztvevők számára is.
    

A miniszter a tapasztalatokról szólva elmondta, a gyakorlat kielemzése most következik, de úgy vélte, sokat kell javítani, egyszerűsíteni a tartalékosok részvételén. Mint mondta, a tartalékosok úgynevezett "behívóparancsot" kaptak a gyakorlat részeként, de párbeszédre van szükség a munkaadókkal annak érdekében, hogy a jövőben többen vehessenek részt a tartalékos állományból.
    

Szalay-Bobrovniczky Kristóf beszélt arról is, hogy az orosz-ukrán háború azt mutatja, a harctereket a tüzérség dominálja, Magyarország pedig a világ legmodernebb eszközeivel építi újjá a tüzérségét. A honvédség kiemelt, bruttó 737 ezer forintos belépő illetménnyel keres fiatalokat a tatai páncélosdandárba a PzH 2000 önjáró lövegek mellé.
    

A miniszter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának is a vendége volt, ahol elmondta: a veszélyek korában teljesen nyilvánvaló mindenkinek, hogy a magyar emberek biztonsága, a családok védelme érdekében feltétlenül szükséges egy "képes és alkalmas haderő" léte, ami az Adaptive Hussars 23 gyakorlatokon keresztül önmaga előtt is bizonyítja a képességeit.
    

Kiemelte: Magyarország megbecsült és elkötelezett tagja a NATO-nak, több misszióban is részt vesz, és a NATO elvárásainak megfelelően Magyarország idén a GDP 2 százalékát költi védelmi kiadásokra. A miniszter hangsúlyozta: a haderő fejlesztésére fordított összeg semmit nem ér, ha nincs az eszközök működtetéséhez szükséges, elszánt, bátor, jól kiképzett, felkészült magyar katona.
    

Hozzátette: meg kell tudniuk szólítani a fiatalokat. Több mint egy éve folytatnak kampányt, aminek keretében igyekeznek eljuttatni a fiataloknak az üzenetet, hogy ez már egy megújult haderő, új technikai eszközökkel, amik már a modern generáció képességeit igénylik. Ezekre az eszközökre, konkrét technikára, meghatározott feladatokra toborzunk katonákat - jegyezte meg.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com