Szijjártó: Európát a második világháború óta nem érte ennyi biztonsági fenyegetés

Európát a második világháború óta nem érte annyi biztonsági fenyegetés, mint most: déli és keleti irányból is súlyos kihívásokkal néz szembe a kontinens - közölte pénteken Szijjártó Péter az uniós külügy- és védelmi miniszterek amszterdami informális találkozója kapcsán.szijjártóA külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be az MTI-nek adott telefonos interjújában, hogy a pénteki miniszteri tanácsozás középpontjában az új európai biztonsági stratégia összeállításának kérdése állt. Ennek kapcsán Szijjártó Péter kifejtette, a magyar kormány az ország gazdasági és biztonsági érdekeit figyelembe véve fontosnak tartja, hogy a stratégiában elsődleges célkitűzésként szerepeljen egyebek mellett a nyugat-balkáni térség és az unió keleti szomszédságának stabilizálása.

Az előbbi régió kapcsán a tárcavezető hangsúlyozta, Magyarország szorgalmazza a nyugat-balkáni országok uniós integrációjának jelentős felgyorsítását, ez ugyanis a legjobb módja a térség stabilizálásának. Mint mondta, kiemelten fontos a szerb és a montenegrói uniós csatlakozási tárgyalások felgyorsítása és a macedón csatlakozási tárgyalások mielőbbi megkezdése.

A keleti szomszédságot illetően Szijjártó Péter elmondta, Magyarország kezdeményezi a Fehéroroszországgal szemben életbe léptetett uniós szankciók azonnali eltörlését és a vízummentesség megadását Grúziának. "Ezzel mindkét ország számára világossá tesszük, hogy az európai együttműködéssel szemben nincs versenyképes alternatíva" - jelentette ki a miniszter.

A tárcavezető a hollandiai ülésen azt is kezdeményezte, hogy a szükséges feltételek fennállása esetén induljanak meg az Európai Unió és az Eurázsiai Gazdasági Unió közötti gazdasági-kereskedelmi együttműködés fejlesztését célzó tárgyalások. Szerinte ezzel ellensúlyozni lehetne az ukrajnai válság miatt Oroszország ellen elrendelt uniós büntetőintézkedések okozta gazdasági károkat.

Szijjártó Péter végül arról tájékoztatott, hogy az amszterdami informális miniszteri tanácskozás keretében péntek este kétoldalú egyeztetést fog tartani Ivica Dacic szerb külügyminiszterrel.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jószívű pesti lány idegen autóst mentett meg a bírságtól

Jószívű pesti lány idegen autóst mentett meg a bírságtól

Egy budapesti lány önzetlen tette sokakat megindított.

Bezárják a körmendi menekülttábort a szigorított jogi határzár miatt

Bezárják a körmendi menekülttábort a szigorított jogi határzár miatt

A körmendi menekülttábor okafogyottá vált, már csak egy kongó menedékkérő lakik ott.

Down-szindrómás, szívbeteg lányt raboltak ki Budapesten

Down-szindrómás, szívbeteg lányt raboltak ki Budapesten

A fiatal lányt fényes nappal két férfi szólította le, majd kirabolták.

Becsukta a busz ajtaját az idős utas előtt a 105-ös busz sofőrje

Becsukta a busz ajtaját az idős utas előtt a 105-ös busz sofőrje

A budapesti buszsofőr nem engedte felszállni az idős utast.

Súlyos beteg a Fővárosi Állatkert egyetlen koalája

Súlyos beteg a Fővárosi Állatkert egyetlen koalája

A látogatók kedvencénél daganatos betegséget fedeztek fel.

Kiskunhalason az őrzött szállásról két migráns szökött meg

Kiskunhalason az őrzött szállásról két migráns szökött meg

Egy marokkói és algériai állampolgár megszökött a kiskunhalasi őrzött szállásról.

Szenvednek a menekültek a békéscsabai táborban, ezért éhségsztrájkba kezdtek

Szenvednek a menekültek a békéscsabai táborban, ezért éhségsztrájkba kezdtek

A menedékkérők testileg-lelkileg is szenvednek, ezért ki akarnak szabadulni.

Elszakította 5 hónapos kisfiától az anyukát az embertelen trolisofőr

Elszakította 5 hónapos kisfiától az anyukát az embertelen trolisofőr

Újabb döbbenetes történet került napvilágra a budapesti közlekedésből.

Közel 60 tonna pontyot telepítettek a Balatonba - jobb eredményeket hozott a vártnál a program

Közel 60 tonna pontyot telepítettek a Balatonba - jobb eredményeket hozott a vártnál a program

Befejeződött az idei ponty telepítés a Balatonnál, az eredmény felülmúlta az elvárásokat.

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

http://ujhazak.com