Szijjártó Péter: Magyarország igazi közép-európai EU-elnökségre készül

Magyarország a közelgő európai uniós elnöksége idején Közép-Európa számára lényeges témákat kíván a középpontba állítani, mint a migráció elleni fellépés, a nyugat-balkáni bővítés és az energiabiztonság - közölte a tárca tájékoztatása szerint     Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.A tárcavezető a cseh kollégájával, Jan Lipavskyval közös sajtótájékoztatóján rámutatott, hogy a mostani vizitre rendkívüli időszakban kerül sor, amikor súlyos kihívásokkal néz szembe a világ, de remélhetőleg mindez meg tudja erősíteni a közép-európai sorsközösséget, minthogy a térség országai szembesülnek leginkább a szomszédságban pusztító háború következményeivel.
    

Kiemelte, hogy a közelgő magyar európai uniós elnökség egyik legfőbb célja a közösség hanyatlásának megállítása, a másik pedig, hogy a kormány igazi közép-európai elnökséget vigyen végig. Szavai szerint utóbbi alatt azt értik, hogy Közép-Európa számára lényeges témákat kívánnak fókuszba állítani. Aláhúzta: az illegális migrációval szembeni harc eredményességére, az EU nyugat-balkáni bővítésének felgyorsítására és az energiabiztonság szavatolására fognak koncentrálni.
    

Majd kifejtette, hogy Közép-Európa közvetlenül tapasztalja a migrációs hullámok drámai hatásait 2015 óta, a bevándorlási áradat megállításához pedig komoly régiós összefogásra volt szükség. "Cseh, szlovák és lengyel rendőrök is segítettek és segítenek minket Magyarország déli határán abban, hogy kívül tartsuk az Európára veszélyt jelentő illegális bevándorlókat. És a négy közép-európai ország miniszterelnökeinek együttes folyamatos erőfeszítésére van szükség ahhoz, hogy a kvóták ügyét féken tartsuk, és ne engedjük, hogy itt illegális migránsok ezrei, tízezrei grasszáljanak kontroll nélkül" - húzta alá.
   

"Tehát a kvótanyomásnak a jövőben is ellen fogunk állni" - figyelmeztetett. Szijjártó Péter a nyugat-balkáni bővítés kapcsán méltatlannak nevezte azt, hogy a térségbeli tagjelöltek átlagosan 14 éve és 11 hónapja várakoznak a belépésre, ami egyúttal az EU politikájának a hitelességét is aláássa. "Ez olyan helyzet, amit fel kell oldani, ezért a magyar elnökségnek világos menetrendje van arra, hogy hogyan segítse a nyugat-balkáni országokat a csatlakozási folyamatok felgyorsításában" - mondta.
    

Ezt követően az energiabiztonság témáját is érintette, leszögezve, hogy mindkét állam tervez nukleáris fejlesztéseket, ezért ezután is kiállnak Brüsszelben az atomenergiával szembeni negatív diszkrimináció ellen. "A nukleáris energia fenntartható energiaelőállítási forma, biztonságos, környezetkímélő, olcsó módja a nagy mennyiségű elektromos áram előállításának" - jelentette ki.
    

"Ez segít Közép-Európa versenyképességének fenntartásában és javításában, így nem kívánjuk feladni, és készen állunk rá, hogy cseh cégeket bevonjunk a magyar nukleáris fejlesztésekbe, és jól állunk abban a tekintetben is, hogy magyar cégek jelenjenek meg a cseh nukleáris fejlesztések területén" - közölte. A miniszter a kétoldalú kapcsolatokról szólva úgy vélekedett, hogy a magyar-cseh együttműködés jóval szorosabb, mint ahogy az a köztudatban él.
    

"Abszolút érdekünk, hogy ezt a jó együttműködést ne csak fenntartsuk, hanem folyamatosan fejlesszük is. És örülök, hogy az erre vonatkozó szándék és elkötelezettség nem tűnik egyoldalúnak" - tudatta. Hangsúlyozta, hogy Csehország Magyarország hatodik legfőbb kereskedelmi partnere, s tavaly megdőlt a kétoldalú kereskedelmi forgalom rekordja is, amelynek értéke mára meghaladta a 14 milliárd eurót.
    

A magyar tőkekifektetéseknek Csehország a negyedik legfontosabb célországa, és az elmúlt időszakban törekvések történtek vegyesvállalatok létrehozására a közlekedési és a védelmi iparban - mutatott rá, kitérve arra is, hogy a Mol immár több mint háromszáz benzinkutat üzemeltet Csehországban. "A magyar külpolitikai stratégiában a visegrádi együttműködés mindig fontos szerepet játszott és játszik is, és remélem, ez így lesz a jövőben is, hiszen azt gondolom, hogy a visegrádi együttműködés hozzájárul Közép-Európa versenyképességének és biztonságának javításához, továbbá nemzeti céljaink eléréséhez is közelebb visz mindannyiunkat" - összegzett.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com