Tégy egy lépést címmel esélyegyenlőségi napokat tartanak Budapesten

A Tégy egy lépést című esélyegyenlőségi programsorozat első napján, pénteken a sajátos nevelési igényű és a tartósan beteg gyermekre hívják fel az iskolások figyelmét, szombaton a családi napon Gryllus Vilmos, Barabás Lőrinc és Hoppál Mihály ad koncertet Budapesten a városligeti Millenium Házában - közölték a szervezők az MTI-vel pénteken.A Millennium Háza és a Bethesda Gyermekkórház kezdeményezésére immár második alkalommal rendeznek ingyenes esélyegyenlőségi napokat a Városligetben a Vakok Iskolája, a Mozgásjavító EGYMI, a KórházSuli Alapítvány és a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége együttműködésével.
    

A programsorozat célja, hogy interaktív foglalkozásokon keresztül bemutassa és felhívja figyelmet azokra a kihívásokra, melyekkel a fogyatékossággal élőknek meg kell küzdeniük mindennapjaik során, ezzel is segítve az elfogadásukat, társadalmi integrációjukat. A programsorozatban a sajátos nevelési igényű gyermekekkel, tanulókkal, valamint a beteg gyerekekkel foglalkozó intézmények változatos szemléletformáló foglalkozások keretében engednek bepillantást a látássérült, a mozgáskorlátozott, vagy éppen beteg iskolások mindennapjaiba.
    

A tájékoztató idézi Gyorgyevics Benedeket, a Városliget Zrt. vezérigazgatóját, aki hangsúlyozta: az egyenlő hozzáférés az egyik legalapvetőbb szempontja a Városliget megújításának. Mint mondta, a megújuló Városligetben felújított vagy újonnan épült parkelemek, intézmények maradéktalanul megfelelnek az akadálymentesítési elvárásoknak. "Büszkén mondhatom, hogy az új parkfejlesztésekkel, a felújított Vakok kertjétől a Nagyjátszótéren és Sportcentrumon keresztül egészen a Magyar Zene Házáig vagy a Néprajzi Múzeum új épületéig mára egy sokkal jobban és könnyebben használható hellyé tudtuk változtatni a Ligetet a fogyatékossággal élők számára, és hamarosan további fejlesztésekkel készülünk a számukra" - hangsúlyozta, hozzátéve: a Városliget bármely fejlesztése, felújított része alkalmas arra, hogy fiatal, idős, ép vagy speciális igényű ember egyaránt hozzáférjen az élményekhez.
    

Locsmándi Alajos, a Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény intézményvezetője azt emelte ki, hogy a park megújítása során központi szerepet kapott az akadálymentesség: az új intézmények mellett a megújított sport, játszó és rekreációs funkciók is alkalmasak az akadálymentes, sőt az integrált használatra is - tette hozzá.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com